Tisza-Tavi Fesztivál | Pannonmagazin
Események

Tisza-Tavi Fesztivál

Tisza-tavi Fesztivál

Látványos gálakoncerttel pénteken megnyílt a Tisza-tavi Fesztivál. A forró hangulatú gálával hivatalosan is kitárta kapuit a Természet Operaháza, hogy három napon át építse azt a hidat, amely összeköti a zenét, a sportot és a természet szeretetét.

Tapsvihar kísérte a Tisza-tavi Fesztivál nyitó eseményét. A rendezvény ünnepélyes megnyitását jelentő esti gálára a tiszafüredi Morotva félszigeten került sor. Várakozással teljes volt az első nap, izgalommal töltötte el a közönséget. Néhány hete már hallani lehetett különféle sajtóorgánumokban, hogy nagy bejelentés hangzik majd el a pénteki gálakoncerten.

Tiszatavi Fesztivál

Fotó: Vona Ildikó

L. Simon László országgyűlési képviselő köszöntő beszédében megosztotta a titkot a nézőkkel:2021-ben már nem csak a Tisza-tónak lesz ilyen fesztiválja, hanem a Velencei-tónak is, 2022-ben pedig a Balatonnak is.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a fesztivál értékteremtő és közvetítő szerepéről szólva azt kérte a közönségtől, hogy az első taps legyen a művészeké.

A nyitó produkcióként felcsendülő Fesztiválhimnuszt a Szegedi Klúg Péter Iskola hallássérült diákjainak jelelése tette felejthetetlenné, majd Csete Beáta, az est háziasszonya röviden összefoglalta az eltelt hat Tisza-tavi Fesztivál eseményeit, és ismertette az idei programot. A bevezetőt követően színpadra léptek az est sztárjai: Miklósa Erika koloratúrszoprán, Horváth István tenor, Horgas Eszter fuvolaművész, Kalmus Felicián csellóművész. A kitűnő Toshifumi Kanai karmesternek, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak, és valamennyi közreműködőnek köszönhetően tapsviharos kezdetnek lehettünk szemtanúi.

Kalmus Felicián két saját szerzeményt adott elő csellón, a Téli keringő és a Papírsárkány egyaránt elnyerte a közönség tetszését. Miklósa Erikától Júlia áriáját halhattuk, Gounod Rómeó és Julia című operájából, Horváth Istvántól pedig Erkel Bánk bán című operájából a címszereplő híres „Hazám, hazám” áriáját. A két énekes közös produkciókkal is megörvendeztette a közönséget: előbb Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjéből az „Álom-álom”, majd Erkel Hunyadi László című operájából Gara Mária és Hunyadi László duettjét adták elő.

A gála első részét Horgas Eszter fuvolaművész zárta, aki már visszatérő vendégnek számít a Tisza-tavi Fesztiválon. Ezúttal a Keringőt játszotta Aram Hacsaturján Masquerade – szvitjéből, majd Ifj.Johann Strauss keringője, a Tavaszi hangok zárta a gálaest első felét.

A második részben a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Toshifumi Kanai vezényletével – noha július végén vagyunk – mégis olyan hangulatot teremtett, mintha újévi hangversenyen lennénk. Műsorukon polkák, indulók, keringő szerepeltek, a Strauss-dinasztia szerzeményei pedig lázba hozták a közönséget. A Triccs-Traccs polka, a Kék-Duna keringő, a Cigánybáró Bevonulási indulója ismét meghozta a kívánt hatást: a Radetzky-indulónál ezúttal is készségesen együttműködött a közönség. A karmester jelzésére most is hangos és ütemes tapsolással válaszoltak a nézők.

Több produkcióban közreműködtek: a Fővárosi Nagycirkusz művészei, akik akrobatikus mutatványokkal ejtették ámulatba a jelenlévőket. A ráadás számok után különleges víziprodukció következett Sándor Szilvia táncművész és Sóki Ferenc tárogatóművész előadásában. Az estet látványos fényfestés koronázta – s egyben zárta-, a közönség pedig kitörő tapssal ünnepelte a művészeket.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB