Töltsük meg szívünket kupakkal | Pannonmagazin

Ma már nem csak szeretettel és más érzelmekkel tölthetőek meg a szívek, hanem kupakokkal is. Persze, csak akkor, ha a településünkön van kihelyezett kupakgyűjtő szív.

Az első ilyen tárolót Csongrád –Csanád megyében, egészen pontosan Makón állították fel 2020. február 11-én, a Makovecz téren. Eddig minden hónapban megtelt színes kupakokkal, ami nem csak jól mutat, hanem környezettudatos is, emellett pedig jó célt szolgál. Hiszen, ha nagyobb mennyiséget sikerül összegyűjteni, pénzre váltják és a befolyt összegből rászorulókat, egyesületeket támogatnak.

A szív egy helyi vállalkozó munkája, a kezdeményezés pedig gyorsan terjed, mert a makói szív elhelyezése óta országszerte sok város készíttette el saját gyűjtőjét, megtartva a formát, hogy megmaradjon az egység. Igaz színben vannak eltérések, többek között Pápán és Érden piros található. De Székesfehérváron, Veszprémben, Cegléden és még számos helyen telítik a települések szíveit kupakokkal.

Balástyán például a nem rég jelentették be, hogy a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének helyi csoportján segítenek kupakgyűjtő szív megtöltésével. Ennek hatására pedig már az üllésiek is tervezik, hogy saját szívet szeretnének községükbe – írta meg a delmagyar.hu.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy az inspiráló ötlethez megéri csatlakozni, hiszen apró gesztussal, mindennapi dologgal tehetünk egy lépést a tiszta környezet és egy közösségformáló cél felé.

Farkas Cs. Tekla

Nyitókép: makohirado.hu

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB