Újrakezdődött a Klubrádió kártérítési pere | Pannonmagazin
Színes

Újrakezdődött a Klubrádió kártérítési pere

A per két vonatkozásban már lezárult, az 1,2 milliárd forint összegű elmaradt árbevétel megtérítése iránt eljárás kezdődött most újra.A Fővárosi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson a rádió jogi képviselője továbbra is fenntartotta kártérítési igényét. A médiahatóság jogi képviselője ugyanakkor ezt vitatta, mivel szerinte nem követtek el olyan jogsértést, amely ok-okozati összefüggésben áll azzal, hogy elmaradtak a reklámbevételek.A következő tárgyalást december tizenharmadikán tartják a Fővárosi Törvényszéken. Meglepőnek tartja a Médiatanács jogi képviselőjének védekezését a Klubrádió elnök vezérigazgatója. Arató András úgy látja, a korábbi, az ügyben hozott jogerős ítéleteket minimum tisztelni kellene, de a védelem meg nem történtté akarja tenni ezeket a verdikteket. Árpási Bence interjúja. A Klubrádió téma volt a Kormányinfón is. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János nem kommentálta az eljárást.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB