Ünnepek - Budapest, Eger és Hajdúszoboszló az idei szilveszter legnépszerűbb úti céljai | Pannonmagazin
TurizmusUtazóna

Ünnepek – Budapest, Eger és Hajdúszoboszló az idei szilveszter legnépszerűbb úti céljai

Budapest, Eger és Hajdúszoboszló számíthat a legtöbb vendégre idén szilveszterkor a Szallas.hu előfoglalási statisztikái szerint. 

A szállásfoglaló oldal közleménye szerint a népszerűbb, extra programokat kínáló helyeken mostanra már nincs szabad szoba, pedig ebben a kategóriában a 100 százalékos felár sem ritka szilveszterkor.

Szilveszterkor 2017-ben is a főváros volt a légnépszerűbb. Tavalyhoz képest 2 új szereplője van az idei top 10 belföldi utazási célpontnak, ezek Győr és Debrecen. A külföldi települések tekintetében sorrendben Zakopane, Pozsony és Krakkó a leggyakoribb választás a magyarok körében.

A Szallas.hu statisztikái szerint lehetett találni kifejezetten olcsó szállást is, a legkisebb értékű előfoglalás mindössze 4000 forint volt, a legdrágább pedig közel 2 millió forint.

Mindezekkel együtt az a jellemző, hogy a vendégeknek átlagosan 50 százalék feletti felárral kell számolniuk szilveszter idején, de akad olyan hotel, ahol dupla annyiba kerül egy szoba, mint egy ünnepmentes decemberi napon – mondta el Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketingmenedzsere a közleményben.

Egy átlagos szilveszteri foglalás 65 274 forint, a leggyakrabban 2 éjszakára megy egy átlagosan 3,47 fős társaság. Minden 10. szálláshelyen SZÉP-kártyával egyenlítik majd ki a számlát, ami jellemzően 2019. első napjára fog esni. A megszokottnál magasabb árakban szerepe van annak is, hogy a szállás mellett extrákat is tartalmaz.

A csomagajánlatok többsége kiadós szilveszteri menüt, a népszerűbb italfajták tekintetében korlátlan fogyasztást, és valamilyen aktivizáló programot is tartalmaz – fűzte hozzá Keresztes Nóra marketingmenedzser.

A szilveszteri mulatságokon sztárfellépők mellett népszerűek a tombolák, a kicsiket is megmozgató vagy éppen lekötő, családos, szórakoztató programok, valamint éjfélkor a tűzijáték.

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB