Beköszöntött a Majom Éve a kínai holdnaptár szerint. Kínai barátaim meghívására hazánk egyik legelegánsabb kínai éttermében köszöntöttem velük együtt a beköszöntő holdújévet. Egy kis ízelítő következik abból, mi is kerül ott ilyenkor az asztalra.

Az ilyen háromórás folyamatos lakomázás (tapasztalataim szerint) abban tér el (többek közt) egy magyar ünnepi menütől, hogy nincs benne tészta, rizs, kenyér, köret, vagyis az, amitől jól belakva érezhetjük magunkat. Tizenöt fogásnyi zöldség, hús, hal és tengeri élőlény, meg se kottyan, és semmi gyomorfájás, nem kell epebogyó után kiáltani. És kevés só!

Előételek az asztal közepén, a már jól ismert kínai szokások szerint. De most minden piros és aranyban, az ünnep színeiben. Roppanós fafülgomba, éppen csak megpárolt zellerszál gojibogyóval. Zöldségek sora, amik annyira kellemesek ropogtatni, bár a magyar gyomor általában nem ehhez szokott.

Jött a hal, egy jóra való „pontyó”, ahogyan mondták, édes, jóízű mártásban. Semmi extra, puhára főtt hal fűszeres-szaftosan, viszont utána jólesett a forró leves. Ilyen levessel már megjártam, mert olyan kis szégyenlős, finomkodó a kinézete, aztán mellette dühös és rátartian csípős.

Érkezett a languszta, kóstold meg, mondta a mellettem ülő, ez is az újév része, és máris landolt egy darab a tányéromban. Hogyan is lehet ezt pálcikával elegánsan megenni? Mosolyogtam körbe, hátha elleshetek egy-egy trükköt. Mert a „begyömöszölöm a számba és aztán kiköpöm a páncélt” formációt még gyakorolnom kell. Egyszerű, tiszta ízek, nincs mellébeszélés, a fehér hús természetes magabiztossága.

Alighogy megbirkóztam a langusztával – és igen, a kezeimet is igénybe kellett venni, máris ott termett a tarisznyarák. Nos, egy újabb páncélos falat. Hosszú percekig birkóztam vele, míg végre a tálkám világából felpillantva magamban nevettem a helyzet komikumán.

Villányi bor folyt, és jöttek a tálak sorra. Gőzben sült kalácsféle édes-savanyú császárhússal. Halas rizstészta, szójaszósszal – üdítő sós fogásként. Olyannyira ráugrott mindenki, hogy fotózni is majdnem elfelejtettem!

Ropogósra sütött aprócska bundázott bárányborda darabkák. Pekingi kacsa – a magamfajta bénának járt bemutató, hogyan kenjem sűrű szójamártással a vékony palacsinta-szerű lepényt, miként rakosgassam rá az uborka- és póréhagymacsíkokat meg a kacsahús-szeleteket.

De mint minden óriási lakoma, ez is véget ért, mert mindenki sietett haza, szűk családi körben folytatni a megkezdetteket. Úgyhogy még néhány tál fokhagymás párolt zöldség került terítékre – van, amelyiknek nincs is magyar neve, de nagyon egészséges étkezés után falni belőle, mondták, és így is tettek. Ahogyan az utolsó koccintás meleg citromos vízzel – ami Kínában általános, nekünk furcsa. Ők meleg vizet isznak az étel mellé. És jó! Igyál meleg vizet a végére, akkor holnap is jól lesz a has, nevették.

Boldog, sikeres és egészséges majom-évet mindenkinek!