Zöld, a szeretet színe | Pannonmagazin
szivcsakra
EzoTér

Zöld, a szeretet színe

Ahogy azt cikksorozatunk bevezető részéből megtudtuk, a fény spektrumokra bontható, így a színek által láthatóvá válik az energiája, mely hatással van testünkre és lelkünkre egyaránt – hiszen az emberi szervezet is energia. A színek hatásairól szóló sorozatunkban lépésenként végighaladunk a hét fő csakrán, és elemezzük a színenergiák hatásait.

A lépcső harmadik foka a zöld.

A zöld a szívcsakra színe, mely a mellkas közepén található, tölcsére előre és hátra egyaránt nyílik. Ez köti össze az alsó három és a felső három csakrát, ezért szerepe igen fontos. Itt már az egyetemes szeretet a funkció, hogy azt önzetlenül, félelem nélkül tudjuk adni és elfogadni. Ez az a fajta szeretet, mely nem vár viszonzást, és nem tárgyra vagy személyre irányul.

A szívcsakra nem megfeleleő működése felel a szív és a vérkeringési problémákért, allergia, immungyengeség, és fertőzések okozásáért, illetve tüdőbántalmakért. A szeretet érzésének nem megélése és ki nem fejezése betegségbe taszítja a testet. Ha nem figyelünk oda a csakra megfelelő működésére, bezárkózunk, érzéketlenné válunk, rossz hangulatúak leszünk, úgy érezzük, minket nem szeret senki, illetve nem is érdemeljük meg, hogy szeressenek.

A zöld szín frekvenciája 490-575 nanométer, mely szín viselésével kezelhetjük csakránkat, de rengeteget segít az erdei kirándulás, illetve zöld kiegészítők, dísztárgyak alkalmazása, hogy nyugodtabbak, életszeretők lehessünk. A zöld mellett a rózsaszín is a szívcsakra színe, mely erősíti a belső békét és szabadságot. E két árnyalat keverésével igazi kis szeretet-pontokat hozhatunk létre otthonunkban.

A csakra ásványai elsősorban a rózsakvarc és a malachit, de választhatunk bármilyen, színben megegyező követ.

Legyünk bátrak szeretni, mert máskülönben csak pazaroljuk az életünket.

 

Fotókredit: Schült Annamária

 

 

pannonhirnok.com/magazin/a-szinek-hatasai-a-szinek-fizikaja/

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB