"Zölden Jobb" mozgalom hazai hírességekkel | Pannonmagazin
Újratervezés

“Zölden Jobb” mozgalom hazai hírességekkel

Hulladékhegyek, szemét mindenütt – már a csapból is ez folyik, szerencsére csak átvitt értelemben. A világ tudatosodik, az Egyesült Királyságban sorra hozzák a hulladék keletkezésének megelőzését célzó törvényeket.

Már egy jó ideje Magyarországon is szelektíven kell gyűjteni a szemetet – azazhogy hulladékot! -, de a társadalom még nem építette kellően magába ennek fontosságát, még keveseknek van meg a kellő motivációja erre. Bár önbevallás alapján 10-ből 9 ember anyagtípus szerint szétválogatja a hulladékát, a gyakorlatban ez sajnos nem történik meg.

Éppen ezért  indította el a Zölden Jobb mozgalmat a Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ), méghozzá a Környezetvédelmi Világnap alkalmával.

A cél felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy csupán már az italos kartondobozok szelektív gyűjtésével is  fák menthetők meg a kivágástól.

Sok-sok ismert ember is csatlakozott a megmozduláshoz és húzott zöld színű pólót, kiállva a környezetvédelem ügye mellett. Többek között a The Carbonfools zenekar is bekapcsolódott, akiknek már a neve is utal az együttes “zöldtudatosságára” (angolul a carbon szenet jelent). A teljesség igénye nélkül a mozgalomban részt vesz még Pély Barna énekes, Pataki Zita, az RTL Klub műsorvezetője, Hajós András,  Csernoviczki Éva, Kammerer Zoltán, Vajda Attila, Pars Krisztián, Harcsa Veronika, DJ Dominique, Horányi Juli,  Gyetván Csaba és a Sláger FM műsorvezetői. 

Jelenleg Magyarországon egy főre, évente körülbelül 60 darab italos doboz jut (országosan 580 millió darab kerül forgalomba), melynek csak ötöde jut a szelektív hulladékgyűjtőkbe, míg Európában átlagosan a dobozok fele. Pedig ezeknek a 75%-a papír, így 5-10 alkalommal is újra lehetne őket hasznosítani. Igen sokféle termék, többek között füzet, tojástartó, bútor, kartondoboz is készülhet a szelektíven gyűjtött karton dobozokból.

További részletek itt olvashatók.

Kiemelt kép: ecolounge.hu

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB