A háború befejezése óta a soproniaknak 1921. december 24-én volt az első nyugodt, örömteli karácsonyuk. A Károlyi kormány önfeladó politikája, a Tanácsköztársaság dicstelen 133 napja és leginkább a terület hovatartozásának kérdése miatt nekik sem volt könnyű életük. Az 1919-ben köttetett saint-germaini békeszerződés a szintén vesztes Ausztriának ítélte Nyugat-Magyarország jelentős részét. Jelen írásnak nem célja a népszavazást megelőző fegyveres ellenállás részletezése, de el kell ismerni, hogy e nélkül a magyar fél nem tudta volna tárgyalóasztalhoz ültetni Ausztriát. Az eredmény jelentősége, hogy Sopron és környékének Magyarországhoz tartozásán túl sikerült rést ütni a trianoni békediktátumon. Amit a felkelők elkezdtek, azt a magyar diplomácia és a szavazáson résztvevők sikerrel zártak le, végérvényesen pontot téve a hovatartozás kérdésére.
Az első konkrét felvetés 1905. február 26-án a bécsi Alldeutches Tagblatt által történt, utalva arra az igényre, hogy a többségében németajkúak által lakott terület tartozzon Ausztria alá. A zavaros átmeneti időszak után a Teleki- és a Bethlen kormány diplomatái keresték ugyan a lehetőséget, hogy a már jelentős területi veszteséget elszenvedő Magyarország ne csonkuljon meg a nyugati részeken, azonban folyamatosan falakba ütköztek. Nem maradt más, mint a fegyveres ellenállás és az előállt helyzetben új feltételekkel való tárgyalás.
Az 1921. október 13-án aláírt velencei egyezményben a magyar fél kötelezte magát, hogy gondoskodik arról, hogy a felkelők elhagyják az általuk megszállt zónákat, hogy azokat utána Ausztria birtokba tudja venni. Sopron és nyolc község sorsát a lakosságnak kellett népszavazással eldönteni. Sopronban nagy örömmel fogadták a hírt. A népszavazás tényével már nem értettek egyet. Érthető azoknak a magyaroknak és magyarérzelmű horvátoknak és németeknek az elkeseredése is, akik az átadandó részeken éltek, és nem szívesen nyugodtak bele, hogy Ausztriához fognak tartozni. A városban illetve a falvakban élő, kereskedelemmel foglalkozó és hivatalt viselő németajkú lakosok számára a Bécshez való tartozás nem igazán jelentett alternatívát. A felkelők a döntést árulásnak tartották, mivel nemcsak Sopron és a környékén található nyolc település miatt harcoltak. A magyar diplomáciát pedig itthon is támadták, hiszen, ha amennyiben sikeres is lesz a referendum Magyarországra nézve, a vitatott terület nagyobb részét az egyezmény értelmében át kell adni Ausztriának, vagyis ismét területi veszteséget lehet elkönyvelni.
A megszállókat viselkedésük miatt megvetés és közöny övezte
A velencei egyezmény végrehajtása elé sorra gördültek az akadályok, kezdve a felkelők ellenkezésétől a király váratlan hazatéréséig, valamint a válságot kihasználó kisantant államok fenyegetőzései, követelései, amelyek között szerepelt a velencei egyezmény eltörlése is. A Nagykövetek Tanácsa viszont ragaszkodott a folyamat véghezviteléhez, vagyis október 27-én jóváhagyta a találkozó eredményét. A felkelők távozását követően a Sopronban székelő tábornoki bizottság értesítette Ausztriát a terület kiürítéséről, és felszólították, hogy kezdjék meg a bevonulást. Az osztrák fél nem siette el a birtokbavételt. A lassan végrehajtott átvétel propaganda célokat is szolgált, a népszavazás időpontjának minél későbbre való kitűzésére. A Szövetségközi Tábornoki Bizottság csak december 3-án állapította meg, hogy a térség teljes pacifikálása megtörtént. A berendezkedő osztrák hatalom azonban nem éppen a jó oldaláról mutatkozott be.
A bevonuló egységek több helységben elkergették a magyar, vagy magyar érzelmű helyi elöljárókat, és kommunista eszmékkel szimpatizáló helybélieket ültettek a helyükre. Az akkori osztrák haderőben a közkatonák túlnyomó része szociáldemokrata, illetve kommunista érzelmű volt. Rekviráltak még a német anyanyelvűektől is. A magyar jelentések rendre a katonaság és a lakosok közötti feszültségekről szóltak. A helyiek az osztrák pénzt nem szívesen akarták elfogadni, mert alig volt értéke, ráadásul az általuk megtermelt javakat nem szállíthatták Ausztriába. Az utcákon szinte csak katonák jártak. A hatóság által kirakott plakátokat rendre letépték. A tisztek elégedetlenek voltak a legénységgel, nem tudták tartani a fegyelmet. Szenteleken egy osztrák ezredes azt nyilatkozta: „Kérem, a visszaéléseket és a fegyelmezetlenségeket jelentsék be, és én csapatostul visszaküldöm ezeket, hadd lássák Bécsben, hogy ilyen katonasággal semmire sem lehet menni. Ez csőcselék.”
A helyiek a felkelőkkel ijesztgették őket. Az osztrák érzelmű lakosok is panaszkodtak, mert minden élelmüket felették a katonák.
A magyar fegyveres erők december 12-én elhagyták a várost és környékét. A soproni rendőrség – akik az antant tábornokai alá voltak rendelve – nem vonult el a helyőrséggel együtt. Létszámukat városi polgárokkkal és főiskolásokkal egészítették ki, akik rendszeresen borsot törtek az Ausztriából érkező és a helybéli ausztrofil propagandisták orra alá.
A népszavazási szabályzatban a nyilvános propagandát tiltották, mégis mindkét fél agitációba kezdett. Már jóval a szabályzat kiadása előtt megkezdte működését az Odenburger Heimatdiens nevű propagandaszervezet. Újságot és röpiratokat terjesztettek, és mindenről informálták a kormányzatot. Röpcéduláikat horvát és magyar nyelven is kiadták. A tábornoki bizottság kitiltotta a népszavazási területről az osztrák kommunista lapokat, amelyek a magyarokat feketíttette be, hogy a másik fél javára befolyásolják a szavazók hangulatát.
Gond volt az osztrák delegáció körül is. A karintiai felkelésben résztvevő, és az ottani propagandában jeleskedő Hans Steinacher aláírásával az osztrák delegáció kíséretében lévőknél ajánlólevelek voltak, amelyekben a következő szöveg szerepelt:„E cédulák átadói szálláscsinálók, a később érkező sváb diákok számára. Elhelyezkedésüket magánúton kell előkészíteni. Az elosztásuk Sopronból fog történni és segéderőként is lehet őket a delegációhoz beosztani.”
Amikor Steinachernél házkutatást tartottak, megtalálták a fent említett iratokat, amelyekből kiderült, hogy több bánsági német anyanyelvű diákot akartak agitációs céllal Sopron és környékére küldeni, hogy soproni főiskolásnak kiadva magukat inzultálják a helyi németeket, és ezzel gerjesszék a magyarellenes hangulatot.
A delegáció tagjai szerint sorra járták a város és környékének borkiméréseit és kocsmáit agitáció céljából. Elterjedt, hogy pénzt is osztogattak. Gyakoriak voltak a felek propagandistái és az ellentétes véleménnyel bíró helybéliek között a verekedések, amelyekből a soproni főiskolások is kivették részüket. A magyar propaganda nem volt annyira aktív, noha ők is terjesztettek röplapokat magyar, horvát és a helyi német nyelvjárásban, az utóbbit főleg a német anyanyelvű módosabb gazdapolgárság meggyőzésére, akik a Tanácsköztársaság idején nem szimpatizáltak a hatalommal.
Az osztrák kormány időközben különféle ürügyekre hivatkozva kérte, hogy december 18-ra módosítsák a szavazás időpontját. December 13-án a tábornoki bizottság mindent előkészített, és annak ellenére, hogy Párizsban a magyar kormány tiltakozása ellenére nyitottak voltak az osztrák fél javaslatának elfogadására, a népszavazás 14-én elkezdődhetett. Az osztrák delegáltakat visszahívták, mivel a referendum pártatlan lefolytatását nem látták biztosítottnak.
Egy december13-i soproni tudósítás arról számolt be, hogy az osztrákok olyan röpcédulákat szórtak ki, amelyeken a következő szöveg állt: „Sopron környékén karintiai, stájerországi, tiroli és más szövetségi csapatok állnak. Ne féljetek tehát, mindenkor készen állunk a védelmetekre.”
A magyar hírszerzési források az osztrák haderő összevonásáról és lőgyakorlatokról számoltak be.
Kétségtelen, hogy mindez a lakosság befolyásolását szolgálhatta. Voltak tervek osztrák szabadcsapatok betörésére és a szavazás megakadályozására is. A fenyegetés ellensúlyozására a soproni polgárőrség külön határvédelmi egységet állított fel, melynek sorait a bányászati és erdészeti akadémia felkelésben résztvevő hallgatóival töltötték fel.
Civitas Fidelissima
Az ekkorra már több sebből vérző velencei egyezmény a politikai viharok ellenére mégis kiteljesedett. 1921. december 14-én Sopronban, 15-én Brennbergbányán, a környező falvakban pedig 16-án került sor a népszavazásra. A titkos szavazáson a 19164 szavazásra jogosult közül 17298 fő ment el. Magyarországra 12331 fő adta le voksát, míg Ausztria mellett 4616 fő szavazott. Vidéken az Ausztriára leadott voksok voltak fölényben. A 6675 szavazó közül 3007 Magyarország, 3607 pedig Ausztria mellett döntött. Mivel az eredmények együtt voltak érvényesek, így a számok tekintetében Magyarországra nagy többséggel szavaztak. Vidéken, Fertőtobozon, Kópházán és Nagycenken sikerült a soproni eredményt hozni, a többi településen pedig Ausztria lett a befutó. Az eredmények igazolják, hogy valóban Sopron és környékére kiírandó referendum ígért győzelmet Magyarország számára.
A várakozásoknak megfelelően Ausztria nem ismerte el az eredményt, és tiltakozott a Nagykövetek Tanácsánál. Vádak egyike volt, hogy sokan szavaztak olyanok, akiknek nem volt rá jogi alapjuk, valamint elterjedt az a hír is, hogy halottak nevével visszaélve szavaztattak magyar részről. Azonban ezek száma nem volt számottevő. A választói jegyzékek átvizsgálásában pedig az antanttisztek is részt vettek az osztrák delegáltak mellett. A soproni antantmisszió sorra cáfolta az osztrák panaszokat. Részben azért is álltak ki az eredmény hitelessége, a szavazás tisztasága mellett, mert a vádakat a presztízsük elleni támadásnak fogták fel. A megfigyelők szerint a szavazás rendbontás nélkül zajlott le, és a tábornoki bizottság részrehajlás nélkül végezte el feladatát.
Ennek volt is alapja, mert mindvégig objektív magatartást is tanúsítottak az események során a misszió tagjai, és jelentéseikből kiderül, hogy szimpatizálnak a magyarok ügyével. A jelenlegi állomáshelyükön tartózkodva felismerték a trianoni döntések igaztalanságát a magyarokra nézve, és a nyugat-magyarországi kérdésben is tisztábban láttak. Tudták, hogy a válságot nem lehet a magyar álláspont figyelembevétele nélkül megoldani.
1921 december 16-án, a szavazás lezárultával a Nagykövetek Tanácsa táviratot küldött a tábornokoknak, hogy az osztrák jegyzéket, amely a szavazás érvénytelenítését követelte, meg akarják vizsgálni. Felmerült az ismétlés lehetősége. Az újabb kifogás ismét borzolta a kedélyeket, ráadásul a magyar kormány mindezt nem tudva, készült a december 26-i átvételre. A Tanács december 23-án az osztrák jegyzéket elutasította. Az átadás időpontját 1922. január1-re módosították. Az új esztendő első napján a magyar katonai egységek bevonultak Sopronba. Az antantcsapatok díszszemlével búcsúztak a várostól. A magyar nemzetgyűlés a népszavazás emlékére Sopronnak a Leghűségesebb Város – Civitas Fidelissima – címet adományozta. A Rongyos Gárda helytállása és a népszavazáson Magyarország melletti szavazó hazafiak emlékét nem lehet kitörölni. A történtek jelentősége ma is hat. 1920 karácsonya dupla öröm volt a soproniak számára. A végleges osztrák – magyar határt a Népszövetség Tanácsa 1922. szeptember 17-én döntötte el. Lovászad falu átengedésével tíz községet kapott vissza Magyarország.
