Magyar komolyzenei klasszikusok Moszkvában

Komolyzenei koncertsorozatot indít útjára ősszel a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet a világhírű Csajkovszkij Konzervatóriumban.

    A bérletet váltók pénteken első alkalommal hallhatják Oroszországban Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, novemberben fellép Baráti Kristóf Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, december 8-án pedig a nemzetközi hírű Kodály Vonósnégyes (Falvay Attila, Bangó Ferenc, Fejérvári János, Éder György) is – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet.
Mint a közlemény emlékeztet, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet tavaly már három telt házas előadást szervezett a Csajkovszkij Konzervatóriumban. Év elején a 100 éves a Csárdáskirálynő-kamaraturné aratott sikert az 1700 fős nagyteremben, júniusban Fülei Balázs Liszt Ferenc-díjas zongoraművész adott koncertet a Rahmanyinov-koncertteremben, végül pedig Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját hallhatta meg a moszkvai közönség Sass Sylvia és növendékei előadásában.
Az idei magyar klasszikus zenei hangversenysorozatot a Csajkovszkij Konzervatóriummal együttműködésben szervezi a moszkvai magyar intézet.
A 2017 őszi komolyzenei program Kodály Zoltán emléke előtt is tiszteleg. A Kodály-emlékévben további rendezvényekkel is jelentkezik a moszkvai magyar intézet: fellép az UniCum Laude együttes; a Győri Balett Nyizsnij Novgorodban; valamint egy Kodály életét bemutató kiállítást is megtekinthet a közönség a Csajkovszkij Konzervatóriumban – idézi a közlemény Hegyi Anitát, a Moszkvai Magyar Kulturális Intézet igazgatóját.


Hasonló cikkek