Magyar zeneszerző nyerte az idei Bartók Világversenyt

Dobos Dániel zongoradarabja lett a legjobb a több mint kétszáz komponistát megmozgató nemzetközi mezőnyben.

– adta hírül a Zeneakadémia

Dobos Dániel Drumul Dracului című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett. A II. helyen Sang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázónak megosztva ítélte oda a világ élvonalába tartozó zeneszerzőket, előadókat felsorakoztató zsűri: Dongryul Lee mellett Stark János Mátyás pályaműve is elismerésben részesült. A díjakat november 25-én Bartók Béla levelezésének részleteivel tarkított ünnepi esten adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A legjobb művek olyan kiemelkedő zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el, mint Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs.

Több mint kétszáz, a kiírásnak megfelelően 40 év alatti komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-es zeneszerzés fordulójára.

A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű, 5-6 perces szóló zongoradarab érkezett a pályázatra. A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is.

A Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri tagja volt Unszuk Csin zeneszerző, Andrej Korobejnyikov zongoraművész és Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a verseny művészeti vezetője.

Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója, 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.

A Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb helyezést elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját Dobos Dániel kapta, a díj a szerző munkájának elhangzása a 2019-es évi MINI Fesztiválon.

A Bartók Világverseny és Fesztivál hatéves ciklusra és a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira épül, a zongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre összpontosít. Az esemény 2017-ben a hegedűsök versenyével kezdődött, idén pedig a zeneszerzők versenyével folytatódott.

A Bartók Világverseny és Fesztivál szabálya szerint a döntően Bartók műveire épülő repertoár mellett a most lezajlott zeneszerzés forduló két kiválasztott műve a 2019-es zongoraforduló kötelező kortárs anyaga lesz.

Fotókredit: Mudra László

 

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek