Magyarcsanád komolyan veszi a vízhiányt

Tervekkel készül esőtározót illetően, amit később természetesen meg is kíván valósítani

A faluvezetés két részletben fejleszti a belvízelvezető rendszert, melynek első ütemére már meg is van a támogatás. Ez a forrás 200 millió forint. Mivel komplex rendszerről van szó és profi kivitelezésre van szükség, minden fillérnek meg lesz a helye. A már meglévő csatornákat javítják, korszerűsítik, valamint a település azon részén, ahol ebből hiány van, újakat is kiépítenek. Ám ahhoz, hogy a község egész területén megvalósuljon a beruházás, beadtak egy újabb pályázatot, szintén 200 millió forintra.

Ebből az összesen 400 millió forintból tehát teljes körű csatornahálózat fejlesztést – és kiépítést valósítanának meg. Emellett pedig beleférne a költségvetésbe még egy tizenegy köbméteres záportározó is.

Farkas János polgármester a radio7.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy az igen hektikus időjárás azt is eredményezte, hogy minden település számára egyre kiemelkedőbb fontosságú a lehullott csapadék megtartása, mint korábban a minél gyorsabb elvezetése.

Ebből is látszik, hogy minden csepp víz számít. Minden csepp víz értékes és amennyit csak lehet, meg kell őrizni belőle. Magyarcsanádon ez akkor valósulhat meg, ha a második pályázat elbírálása is sikeres lesz. Pozitív eredmény esetén a következő ütem kivitelezése jövőre, azaz 2022-ben kezdődhet el.

Farkas Cs. Tekla

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Facebook

 


Hasonló cikkek