Magyarok is érezték a horvátországi földrengés erejét

Helyi sajtójelentések szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot hétfőn kora reggel.

A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság. Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés.

Zalában, Somogyban és Baranyában érezték

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint helyi idő szerint 06.28-kor hat kilométeres mélységben 5,4-es magnitúdójú földrengés volt Horvátországban.

A földrengést Zala, Somogy és Baranya megyében sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar országhatártól körülbelül száz kilométerre volt, Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű – írták.

Hozzátették: a fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.

Megsínylette déli szomszédunk a tavaszi földrengést

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült. Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

(MTI)


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek