A magyarság a legnagyobb nemzeti kisebbség Szlovákiában

A magyarság a legnagyobb létszámú nemzeti kisebbség Szlovákiában, az ország lakosságának 7,75 százaléka vallja magát magyarnak.

A második legnagyobb kisebbség – a lakosság 1,23 százaléka – a roma, a cseh nemzetiség aránya 0,53 százalék, a ruszinok aránya pedig 0,44 százalék. A többségi szlovák nemzet a Szlovák Köztársaság lakosságának 83,8 százalékát teszi ki – derül ki a 2021-es népszámlálás eredményeiből, amit csütörtökön tett közzé a Statisztikai Hivatal. A legtöbb, magát szlovák nemzetiségűnek valló lakos Zsolna megyében, a legkevesebb Nyitra megyében él.

Ľudmila Ivančíková, a 2021-es népszámlálásért felelős szakértő elmondta, hogy a magyar kisebbség aránya Nyitra és Nagyszombat megyében a legnagyobb – 21-22%, Besztercebánya megyében a lakosság 11%-a, Kassa megyében pedig a lakosság 8,5%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Kassa és Eperjes megyében a lakosság három százaléka romának vallotta magát, Besztercebánya megyében 1,4 százalék a romák aránya. Eperjes megye lakosainak 2,4 százaléka ruszin nemzetiségűnek vallotta magát.

„A nemzetiségre vonatkozó kérdésre összesen 5 153 712, a második nemzetiségre vonatkozó kérdésre pedig 306 170 lakos válaszolt” – tájékoztatott a szakértő.

A szlovákot az ország lakosainak 18 százaléka jelölte meg második nemzetiségként a népszámlálási űrlapon, abszolút számban ez 55 496 személyt jelent. A magyar nemzetiséget 34 089 lakos (11 százalék) jelölte meg második nemzetiségként. A második nemzetiséget megjelölők 30 százaléka (88 985 fő) a roma, 39 810 lakos (a válaszadók 13 százaléka) a ruszin, öt százalékuk (16 715 fő) pedig a cseh nemzetiséget jelölte meg.

Forrás: bumm.sk, tasr

Kövessen minket a Facebookon is!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek