Magyarország nagy mennyiségű oltóanyagot vesz Oroszországtól

Nem egy, hanem kétmillió adag orosz Szputnyik V vakcina érkezik Magyarországra.

Magyarország három ütemben nagy mennyiségű Szputnyik V vakcinát vásárol Oroszországtól. Az erről szóló megállapodást az éjszaka aláírták, a részleteiről és a pontos mennyiségről a nap folyamán adnak tájékoztatást – jelentette be pénteki moszkvai útján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterre hivatkozva az Index.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter később bejelentette: egymillió ember beoltásához elegendő, kétmillió koronavírus elleni adag vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól – jelentette ki Moszkvában, a kollégájával, Szergej Lavrovval való találkozás után. Közölte, hogy az oltóanyag három ütemben érkezik majd: az első hónapban 300 ezer, a másodikban félmillió, a harmadikban pedig 200 ezer ember beoltásához elegendő mennyiségben.

A megállapodást nagy előrelépésnek nevezete egy olyan helyzetben, amikor az oltóanyag lassan érkezik Magyarországra, és a járvány naponta 100-150 ember halálát okozza, napi 10 milliárd forint kár mellett. Szijjártó Péter kifejezte készségét a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésére a kölcsönös tisztelet alapján. Lavrov kitért arra, hogy a járványellenes együttműködés új területe a kétoldalú kapcsolatoknak. Szerinte a Szputnyik V jól bizonyított Magyarországon, aminek következtében a magyar szakemberek jóváhagyták használatát.

Szijjártó Péter pénteki moszkvai tárgyalópartnerei között szerepel Lavrov mellett Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, Nyikolaj Sulginov energetikai, Mihail Murasko egészségügyi, Gyenyisz Manturov kereskedelmi és ipari miniszter, valamint Alekszej Miller, a Gazprom és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója.

Csütörtökön az Index írta meg, hogy a moszkvai úton tartózkodó tárcavezető valószínűleg egymillió adag orosz Szputnyik V vakcina szállításáról tehet bejelentést. Egy nappal korábban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ megadta a magyarországi vészhelyzeti használati engedélyt.

Csütörtökön  Merkel német kancellár is arról számolt be, hogy mindenképpen szeretné, ha az EU engedélyt adna az orosz vakcinának.

 

Világ tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek