Magyarország nem támogatja az EU és az Arab Liga közötti megállapodást

Magyarország nem tudja támogatni az Európai Unió és az Arab Liga közötti megállapodást, amennyiben abban hivatkozásként szerepel az ENSZ migrációs paktuma, amelynek tavaly decemberi marokkói aláírásában kilenc uniós tagállam nem vett részt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a külügyminiszterek tanácsán úgy fogalmazott, Magyarország nyílt lapokkal játszik, őszintén és világosan. Nem támogatja a migrációs csomagot és világossá tette, ellen fog állni minden olyan kísérletnek, amely azt utólag meg akarja erősíteni.

Az ENSZ közgyűlés határozatai fő szabály szerint ajánlás jelleggel bírnak, de nem kötelező erejűek – fogalmazott Tóth Norbert nemzetközi jogász a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában. A dokumentum eredeti formája szintén egy nemzetközi szerződésnek nem minősülő politikai természetű dokumentum, amely úgynevezett politikai kötelezettségeket tartalmaz, de jogilag kikényszeríthető kötelezettségekkel nem rendelkezik – magyarázta.

Tóth Norbert szerint Magyarország ugyan nem tudja megakadályozni, hogy ez a határozat úgymond a „puha” jogból „kemény”, azaz szokásjoggá váljék, azt viszont igen, hogy ez rá nézve ne legyen kötelező. Elmondta, a magyar állam és a magyar diplomácia szerint a migrációs paktum magában hordozza azt a lehetőséget, hogy idővel gyakorlattá és joggá válik. Hozzátette, ha egy ország nem akarja, hogy ez a szokásjogi norma a későbbiekben rá vonatkozzon, akkor kitartó és ellenző magatartást kell tanúsítania.

Ebből következik az is, hogy az Arab Ligával kötendő megállapodás előkészítése során elutasította a külügyi vezetés, hogy az ENSZ migrációs csomagja még utalás szintjén se kerüljön be a szövegkörnyezetbe.

Tóth Norbert úgy véli, a tárgyaláson kialakult konfliktushoz is az vezetett, hogy a már jogi szakértők által ellenőrzött szöveg helyett egy olyan szöveget akartak elfogadni, amelybe hivatkozási alap lett volna a migrációs paktum.


Hasonló cikkek