Magyarországon is egyedülálló híd épül Győrben

Az idén is milliárdos nagyságrendben folytatódik a munka Győrben, köztük egy kuriózumnak számító híd építésével…

Az önkormányzat minden évben – így az idén is – kiemelt feladatának tekinti az úthálózat bővítését és javítását. Ha szigorúan csak a kivitelezést nézzük, akkor is több mint 2,3 milliárd forintot fordít útépítésre a város 2019-ben, amiből 1,5 milliárd forint a győri Útkezelő Szervezet, míg 850 millió forintnyi beruházás az önkormányzat kezelésében valósul meg saját és pályázati források segítségével.” – nyilatkozta Borkai Zsolt polgármester az idei évre tervezett útfejlesztések kapcsán.

A polgármester az útkezelő koordinálásában megvalósuló fejlesztések közül kiemelte az új gyalogos-kerékpáros híd építését Győrszentivánon a Kálmán Imre út vonalában az M19-es autóút felett. Ez a műtárgy ugyanis egy komoly problémát orvosol, hiszen az M19-es út tulajdonképpen kettévágta a városrészt. Az itt élő, kerékpárral közlekedő lakosok emiatt vagy hatalmas kerülővel, vagy szabálytalanul és veszélyesen, az úton át közlekedtek.

A teljes cikk ITT olvasható!


Hasonló cikkek