Majdnem búcsúcsók lett Tápiószecsőnél?

Közel került egymáshoz két személyszállító vonat, kora estére helyreállt a forgalom

A Mávinform jelentés szerint Tápiószecső állomáson 17 óra után néhány perccel a Budapestre tartó Z60-as vonat (3333) annak ellenére indult el, hogy a vasúti jelzőberendezés részére tiltó jelzést mutatott, miközben Sülysáp felől a Szolnokra tartó Z60-as vonat (3356) éppen az állomáshoz közeledett.

Mint írják, a két vonat egymástól biztonságos távolságra megállt, balesetveszélyes helyzet nem alakult ki. A Sülysáp irányából érkező vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították le és kísérték be Tápiószecső állomásra.

Ezt a közlést némileg árnyalja, hogy egy szemtanú az egyik Facebook-csoportban arról panaszkodott, hogy ijesztő volt számára a szituáció:

Mikor segítettek leszállni a vonatról, ( pestről érkezőn ültem) és realizálódott bennem, hogy ebből mi lehetett volna azért az ijesztő. Kb. 200 m volt a két vonat között.

A helyszínelés ideje alatt Sülysáp és Tápiószecső között a vonatok csak egy vágányon közlekednek, Tápiószecső állomáson is kevesebb vágányon, korlátozásokkal zajlik a forgalom az esti órákban – fejezi be közlését a MÁVINFORM. Később azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy 20 óra után befejezték a helyszínelést Tápiószecső állomáson, így Sülysáp és Tápiószecső között ismét mindkét vágányon közlekedhetnek a vonatok.

Ez jó hír a kora este közelekdőnek, hiszen a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon már csak 5-10 perces késések fordulnak elő, és szerencsére még csütörtök este helyreáll a közforgalmú vonatok menetrendje.

Meg nem erősített hírek szerint egy KISS típusú motorvonat volt a balesetnek minősülő esemény szereplője. Kérdésünkre a MÁV megerősítette, hogy „az esetben érintett, a Tápiószecsőről a főváros felé induló Z60-as vonat szerelvénye egy KISS motorvonat volt”.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek