Május 1. – Szakszervezeti szövetség: magasabb bért, több jogot a munkavállalóknak!

Tisztességes bért, napi legfeljebb nyolcórás munkaidőt, ötnapos munkahetet, s általában is több jogot követel a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a szerdán, a munka ünnepe alkalmából kiadott nyilatkozatában.

A szövetség követeli a munka törvénykönyvének módosítását, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, valamint a túlórára vonatkozó “rabszolgatörvényt” vonja vissza a kormány – olvasható az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.
Követelik a minimálbér megemelését legalább kétszámjegyű mértékben, valamint azt, hogy állítsák vissza a cafeteriát és rendezzék a közszféra béreit. Követelik továbbá a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet és előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál, valamint egy rugalmasabb nyugdíjrendszer kidolgozását, méltányos nyugdíjemelést.

Európai bért követelünk a dolgozóknak, s a nemzetközi normáknak megfelelő jogokat a szakszervezeteknek” – írták.

A szövetség szerint a közszolgáltatások területén nagyjából lehetetlenné tették a sztrájk bevetését, évek óta nem sikerült előre lépni az egészséget fokozottan veszélyeztető munkakörökben dolgozók korkedvezményes nyugdíja ügyében, valamint a versenyszférában megjelent a “rabszolgatörvény“, amely szerint akár hatnapos is lehet a munkahét.

A közszolgák ugyancsak sokat veszítettek egy nemrégiben elfogadott törvénymódosítás miatt, mert egyebek mellett odalett a fizetett ebédidő, és elbukták a rendes szabadságuk egy részét – tették hozzá.

A szövetség közleményében azt írta: a rendszer egyik legvitatottabb eleme a 2012-től hatályos munka törvénykönyve, amely “alaposan megnyirbálta a dolgozók és a szakszervezetek jogait“.

Könnyebb és olcsóbb lett az embereket kirúgni, megszűnt az érdekképviseletek vétójoga, és a munkavédelem területén is korlátozták a beleszólási lehetőségüket, miközben a munkahelyi balesetek száma folyamatosan emelkedik” – írták hozzátéve: lehet május elsején ünnepelni, de ezekről az ügyekről nem szabad megfeledkezni, és ez a nap alkalmat kínál arra, hogy a követeléseiket megismételjék, erőt mutassanak. Erre szerintük szükség is lehet, mert a munka törvénykönyve újabb módosítására készül a Fidesz, hogy “tovább csorbítsa a jogainkat”.

 


Május 1, a munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. Hasonló tartalommal katolikus egyházi ünnep is, munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. XII. Piusz pápa 1955-ben egy újonnan kreált ünneppel: a május elsejét „József, a munkás” ünneppé emelte.


Hasonló cikkek