Május 20. az SZJA-bevallás és az 1% felajánlás határideje

Tavalyhoz hasonlóan, idén is május 20-a, éjfélig lehet módosítani, benyújtani, illetve elfogadni a tavalyi évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásokat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén már több mint 5,5 millió adózónak készítette el a bevallás-tervezetet, amelyek március közepe óta elérhetők a hatóság honlapján.

A NAV szóvivője hangsúlyozza, a határidő lejártával vannak, akiknek automatikusan bevallássá alakul a tervezet,
ugyanakkor bizonyos adózóknak mindenképpen jóvá kell hagyni a dokumentumot.

Két csoportot lehet megkülönböztetni: egyéni vállalkozók, őstermelők és áfás magánszemélyek. Ők azok, akiknek szintén készült tervezet, de nekik, hogyha nem nyúlnak hozzá, akkor nem lesz bevallás a tervezetből. Míg mindenki más, a munkavállalók, akik nem egyéni vállalkozók, nem őstermelők, nekik úgy van kitalálva a rendszer, hogyha nem nyúlnak hozzá, akkor a tervezetből automatikusan bevallás lesz – mondta Kiss Péter András, a NAV szóvívője az M1 Summa című műsorában.

Ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezni

Ezen felül azoknak is ki kell egészíteniük bevallási tervezetüket, akiknek például a lakáskiadásból vagy a lakás eladásából származó jövedelem nem szerepel a NAV által készített dokumentumban. Az elektronikus tervezet megtekintéséhez csak egy ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezni. Ők az eSZJA-programon keresztül okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik a tervezetet, és ha szükséges szerkeszthetik is azt ezeken az eszközökön.

Csaknem 2,8 milliószor léptek be a NAV felületére az ügyfelek

Május 10-ig csaknem 2,8 milliószor léptek be a NAV felületére az ügyfelek, hogy megnézzék bevallási tervezetüket. Közülük 700 ezren változtatás nélkül, több mint 286 ezren némi módosítással jóvá is hagyták a dokumentumot. Akinek nincs ügyfélkapuja, az természetesen ezúttal is kérhette a tervezet postázását. Ráadásul a koronavírus okozta veszélyhelyzet miatt egy hónappal tovább, április 15-ig kérhették a bevallások kiküldését.

Nagyjából most 300 ezren voltak azok, akik kérték a NAV-tól, hogy postázzuk ki számukra a tervezeteket, hogy meg tudják nézni, hogy milyen tervezeteket állítottunk össze. Itt egyébként még most is 217 ezer volt talán a beérkezett SMS-ek száma, tehát SMS-ben kérték idén is a legtöbben a NAV-tól, hogy postázzuk ki a tervezeteket – részletezte a szóvívő.

Május 20-ig van lehetőség rendelkezni személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról is – teszi hozzá a szóvivő.

Soha ennyi módon nem lehetett még rendelkezni, mint most

Talán soha ennyi módon nem lehetett még rendelkezni, mint most. Lehet elektronikusan, föl lehet adni postán, személyes kontaktusokat kerülve, de valaki, ha végképp azt látja a legjobb megoldásnak, akkor akár még személyesen is be lehet hozni hozzánk az ügyfélszolgálatra. Ebben az évben is ugyanúgy, mint korábban a munkáltatónál és aki vállalta, le lehetett adni ezt a rendelkező nyilatkozatot, és a munkahely gyűjtötte össze a dolgozóinak, és ők juttatják majd el május 20-ig a NAV-hoz – hangsúlyozta.

Ahogy mindig, ezúttal is civil szervezetnek, vallási közösségnek, vagy a Nemzeti Tehetség Programnak tehetjük felajánlásainkat. Az elektronikus rendszer automatikusan felajánlja azokat az alapítványokat, egyházakat, akikre lehet érvényesen rendelkezni. Civil szervezetekről minden évben külön kell, egyházakról viszont elég egyszer, ha csak nem kívánunk korábbi döntésünkön változtatni.

Még négy napig ajánlhatóak fel az egy százalékok

A Pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából 40 milliárd forint sorsáról dönthet az idén mintegy 4,5 millió magánszemély. Eddig lényegesen többen, mint tavaly – mintegy 735 ezren – adták le elektronikus úton a nyilatkozatukat, de május 20-ig még mindenki rendelkezhet adója egy százalékáról –  mondta Tállai András parlamenti államtitkár.

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy a felajánlásokra az idén még nagyobb szüksége lehet a civil és az egyházi élet szereplőinek, mint korábban bármikor. A koronavírus-járvány ugyanis a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte, nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is.

A szóba jöhető segítség nagyságrendjét a tavalyi adatokkal szemléltette az államtitkár, 2019-ben 36 milliárd forint volt a felajánlható összeg, ebből 16,5 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz.
Tavaly 1,7 millió magánszemély rendelkezett személyi jövedelemadójának egy százalékáról.

Tállai András megjegyezte, hogy a veszélyhelyzetben az érintetteknek nagy segítséget jelenthet két, már korábban hatályba lépett szabály. Egy adminisztrációs könnyítés miatt az egyházak várhatóan több érvényes egy százalékos nyilatkozattal számolhatnak. A szabály értelmében a tavaly tett egyházi felajánlások az idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak – magyarázta.

A civileknek – a jelen helyzetben – nagy könnyítést jelent az, hogy már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen ez az összegnek csak arra a részére vonatkozik, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad – tette hozzá.

Egyre népszerűbb az online kitöltés – szögezte le a Tállai András. Mint mondta: ez most nemcsak a legkényelmesebb, hanem a legbiztonságosabb módja is a felajánlásnak. Ráadásul gyors is, az e-szja programjában csak néhány kattintás, és mivel több mint 4,2 millió magánszemélynek van ügyfélkapuja, majdnem mindenki tud így rendelkezni – sorolta az előnyöket az államtitkár.

Forrás: MTI/M1


Hasonló cikkek