Májusban látogat ismét Magyarországra Jane Goodall

Májusban ismét Magyarországra látogat Jane Goodall világhírű főemlőskutató

– hangzott el sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A magyar közönség május 17-én találkozhat ismét a kutatóval, aki arról fog beszélgetni Frei Tamással az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Egyetemi Konferencia Központjában, miként lehet úgy élni a fejlett világban és Magyarországon, hogy az ne okozzon természeti kárt a világ fejletlenebb térségeiben

– mondta el Bitter Zsuzsanna, a Jane Goodall Intézet elnöke.

Hozzáfűzte: a 84 éves főemlőskutató május 18-án avatja fel a róla elnevezett tanösvényt a II. kerületi Vörös-kőváron, amely a Magyar Madártani Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya által 2011-ben elindított haragossiklóélőhely-védelmi program egyik helyszíne.


Hasonló cikkek