Makó: önálló kórházra lenne szükség

Jól haladnak a kórház fejlesztéssel Makón és Hódmezővásárhelyen, bár folyamatosan akadályokat kell legyűrniük. A két település összefüggő rendszert, egységet alkot majd az egészségügyi ellátásban

A hódmezővásárhelyi  lesz a hazai vidék egyik legkorszerűbb bel – és gyermekgyógyászati osztálya, mely a tervek szerint jövő márciusra készül el. Az egészségügy és a gyógyítás egyik legfontosabb pillérévé válik, és általa sokat javul  nem csupán Csongrád – Csanád megye, hanem az egész régió helyzete. Ezért is olyan nélkülözhetetlen a folyamatos fejlesztés és támogatás.

Ám az önálló kórházak kialakítása még meghatározóbb, ezt a makói – és hódmezővásárhelyi térségben, leginkább Makón tudják megvalósítani. Lázár János a Facebook – on azt írta, hogy egyértelmű cél az intézmény önállóságának megerősítése. Ahogy fogalmazott azért,  mert Makón volt, van és a jövőben is lennie kell kórháznak!

A lakosok ragaszkodnak a kórházhoz, nem leépítéseket, hanem fejlesztéseket szeretnének. Hogy helyben megkaphassák a megfelelő ellátást. Önálló szülészetet akarnak. Lázár János a térség országgyűlési képviselőjeként úgy véli, jogos az igény és a makói kórházat ezért fejleszteni és önállósítani kell, önálló vezetéssel.

A jövőben erre fognak törekedni!

Nyitókép: radio7.hu

Farkas Cs, Tekla

Ha tetszett a hírcikk, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek