Makó: várnak a közösségi ház kivitelezésével

A makói Honvéd városrész fejlesztése a település egyik jelentős nagyberuházása, közel egymilliárd forint bekerülési értékű projekt. Mely a település infrastrukturális és gazdasági fejlődését  nagy mértékben elősegítené. De problémák merültek fel…

Ugyanis hiába készültek például a szilárd útburkolatokkal, a vízelvezető csatornák felújításával és a bérlakásokkal. Hiába fejlesztették az eddig elszeparálódott városrészt, a siker még várat magára. Hiszen a projekt utolsó elemét, a közösségi ház felépítését nem vállalták el a tervezett összegért.

A delmagyar.hu azt írja, hogy az épület az eredeti tervek szerint 285 négyzetméter alapterületű lesz. Helyet kap majd benne egy 50 ember befogadására alkalmas rendezvényterem, de a helyi roma önkormányzat és a polgárőrség irodája, egy közösségi konyha, mosoda és barkácsműhely is, valamint egy 80 négyzetméteres terasz színpaddal. Az épület mellett pedig sportpálya is épül.

Bár a közbeszerzési pályázat lezárult, az eredeti keretösszegért senki sem vállalta a munkálatokat. Úgy látják, hogy pluszforrás bevonására lesz szükség, annak érdekében, hogy minden elkészüljön. A kérelmeket már megírták, és eljuttatták az illetékesekhez. Bizakodva várják a kérelem pozitív elbírálását, az engedélyt és a plusz forrást. Ezt követően elindulhat a munka.

Farkas Cs. Tekla

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek