Manhercz Krisztián: sajnálom, hogy így lett vége

Az OSC-vel remek szezont tudhatott maga mögött, ezért Manhercz Krisztián sajnálja, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség hétfőn minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánította.

    A válogatottal januárban a Duna Arénában Európa-bajnok játékos elmondta, ugyan a nemzeti csapattal már elkezdhették az edzéseket, de mindezt olyan szigorú körülmények között tehetik csak, amelyet véleménye szerint rendkívül bonyolult lett volna minden csapatnál bevezetni.
A 23 éves Manhercz megjegyezte, szinte csak jó emlékei vannak a szezonról, a Magyar Kupa döntőjében nagy csatában kaptak ki a Ferencvárostól, a Bajnokok Ligájában azonban legyőzték legnagyobb hazai riválisukat, ráadásul elvették az olasz sztárcsapat Pro Recco hatéves hazai veretlenségét is.
“Maradéktalanul elégedett vagyok. Talán, ha be tudtuk volna fejezni a szezon, akkor feltettük volna az i-re a pontot. Nagyon jól meneteltünk, sajnálom, hogy így lett vége” – fogalmazott Manhercz.
A magyar szövetség hétfőn jelentette be, hogy minden versenysorozatát befejezettnek nyilvánít, és nem hirdet bajnokokat.


Hasonló cikkek