Mapei: Jobban fogytak az építőipari anyagok az első negyedévben

A Mapei Kft. első negyedéves belföldi forgalma 6 milliárd forint lett, 8 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó vállalat kedden az MTI-vel.

A cég a növekedést az állami támogatások hatására fellendülő kereslettel és a várható áremelkedés miatti bevásárlásokkal magyarázza. Hozzátették, hogy a kivitel is 16 százalékkal 106 millió forintra bővült, ebben a külföldi országok javuló építőipari teljesítménye mellett, új termékei fogadtatása is szerepet játszott. A Mapei Kft. termékeit Szerbiában, Romániában, Szlovéniában és Horvátországban forgalmazza.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az első negyedév forgalma jobb lett a tervezettnél.

Szerinte a következő negyedévet az alapanyagok árainak emelkedése és azok gyártásának üteme fogja meghatározni. Az alapanyaggyártási nehézségek miatt előfordulhatnak szállítási problémák is, amelyek a határidők kitolódásában jelentkezhetnek.

A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon, a vállalat 1991-ben jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A társaság 211 munkavállalót foglalkoztat, 2020-ban 22,7 milliárd forint volt a nettó belföldi árbevétele, ami 16,7 százalékos növekedés éves összevetésben.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mapei Kft. 2019-ben 1,35 milliárd forintos nyereséggel zárt, 2018-ban pedig 818,87 millió forint volt az adózott eredménye.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek