Már látható a Törőcsik Mari Emlékestről készült videó

Nagyszabású gála keretében emlékeztek a színésznőre pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. Az eseményről készült videó mostantól visszanézhető.

Életének 86. évében, idén áprilisban hunyt el Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Nevéhez számtalan emlékezetes filmszerep és színházi alakítás fűződik. Első nagy sikerét a – Fábri Zoltán rendezésében készült – Körhinta című filmben aratta, Soós Imre partnereként. Akkor az egész ország megismerte és zárta szívébe, első filmszerepe azonban nem csak a hazai sikert, de a nemzetközi ismertséget is meghozta számára. A filmet 1956-ban Cannes-ban Arany Pálmára jelölték.

Egy tv-műsorban 2012-ben (Fotó: Zih Zsolt/ MTI)

Törőcsik Mari 1935. november 23-án született a Heves megyei Pély községben egy katolikus család öt gyermeke közül másodikként. Édesapja iskolaigazgató, édesanyja tanítónő volt Pélyen. Születésekor Törőcsik Marián néven lett anyakönyvezve, a Törőcsik Mari művésznevet a Körhinta című film bemutatásakor vette fel.

15 éves koráig Pélyen nevelkedett. Befutott művésznőként mindig szívesen mesélt az ott eltöltött időről, és élete végéig tartotta a kapcsolatot szülőfalujával.

Nagy Dénes közelmúltban bemutatott – és a Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díjat elnyert – Természetes fény című filmjének főszereplője, Szabó Ferenc szintén Pélyről származik. Őt kérdeztük: hogyan emlékeznek a pélyiek Törőcsik Marira?

– Nagy szeretettel emlékeznek Töröcsik Mari művésznőre. Az emlékét úgy ápolják, hogy a szülőházát megcsinálták emlékháznak. Ő a pélyiek számára mindig is Pély szülöttjét jelentette, aki megmutatta, hogy ilyen kis közösség tagjából is lehet országosan elismert ember. Én sajnos csak kétszer tudtam találkozni a művésznővel, de nagyon boldog vagyok, ha arra gondolok, hogy ismerhettem Törőcsik Marit személyesen is – felelte Szabó Ferenc.

A szeptember 21-én, a MITEM Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében megtartott Törőcsik Mari Emlékestről készült összefoglaló videót a Nemzeti Színház tette közzé a legnagyobb videó megosztón. Színészek és rendezők léptek a színpadra, hogy felidézzék a Kossuth-díjas művésznő alakját, közben pedig a kivetítőn filmrészletek, egy születésnapi köszöntés pillanatai, archív fotók, előadás-jelenetek és egy el nem készült produkció – Az öreg és a tenger – próbáinak felvételei váltották egymást.

Az estről készült videós összefoglaló itt tekinthető meg:

(Kiemelt kép forrása: mafab.hu)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek