Már látható Marilyn Monroe titkos naplója Miskolcon

Premiert tartottak a Miskolci Nemzeti Színházban szombaton este, a Miskolci Balett legújabb bemutatójára a Kamaraszínházban került sor.

Az est első részében a Jobb későn, mint soha című produkcióban a táncművészek a boldogságot és önazonosságot keresték, a másodikban pedig Marilyn Monroe történetét adták elő a tánc nyelvén.

 

Jobb későn, mint soha (Fotó: Éder Vera)

 

Hugo Viera portugál koreográfus készítette a Jobb későn, mint soha című előadást, amit tavaly a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál közönsége már láthatott.  A darab fő mondanivalója szerint soha nem késő megtenni a helyes lépéseket, hogy mindenki az legyen, aki lenni szeretne, és hogy megtalálja a maga boldogságát. Az idő ketyeg és az élet rövid, de sosincs késő a változáshoz szükséges lépések megtételéhez. Jobb későn cselekedni, mint soha.

 

Marilyn Monroe sorsa ma is érdekes téma

 

Az est második felében a közönség Kozma Attila koreográfiáját láthatta. A Miskolci Balett Hollywood legendás dívája, Marilyn Monroe történetét mutatta be a Vörös napló című előadásban. A Vörös napló Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója. Ha az emberek ismernék a tartalmát, talán tisztábban látnák az 1950-es évek amerikai színésznőjének titkokkal, traumákkal teli életét.

Marilyn Monroe-nak vagy volt egy Vörös naplója, vagy nem volt…–  mondta sejtelmesen a koreográfus-rendező.

A produkció fikcióként meséli el a híres színésznő történetét.  Noha sok mindent tudunk róla, vannak életének olyan részei, amelyeket szinte teljes homály fed. Harangozó Lili testesíteni meg Marilyn Monroe-t, elmondása szerint a karakter megformálása nagy koncentrációt, produktivitást és odaadást igényel.

 

Jelenet a Vörös napló c. előadásból (Fotó: Éder Vera)

 

– A mai napig szex-szimbólumként, igazi dívaként emlékeznek rá, aki a kor hagyományaival szakítva nyíltan vállalta érzékiségét. Sok képét a mai napig próbálják utánozni, akár a pink estélyiben, ahogy egy férfikoszorú veszi körül vagy ahogy a fehér fellibbenő szoknyájában élvezi a metró szellőjét. Ezeket az ikonikus pillanatokat mi is beleszőttük a darabba – mesélte Harangozó Lili, akinek saját bevallása szerint mindenképpen kihívás volt ez a karakter.

 

Vörös napló (Fotó: Éder Vera)

 

Bozóki Mara tervezte a produkció díszleteit, jelmezeit, a látványvilágát pedig Hajdufi Péter segíti különböző technikai, vizuális eszközökkel. A március 25-i premiert követően az előadás legközelebb április 1-től tekinthető meg a Kamaraszínházban Miskolcon.

 

Nyitókép: Marilyn Monroe a miskolci előadásban (Fotó: Éder Vera)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek