„– Vegyünk egy kúpot… – mondja a gróf.
– Egy kúpot – mondja Steinmann, a grófnő. De már ezt is úgy tudja mondani ez a Steinmann, annyi megértéssel, olyan okosan: csak ő tudja, mennyire kúp az, amit veszünk. Én, Steinmann, a legjobb tanuló az egész osztályban, veszek egy kúpot, mivel engem mint erre a legalkalmasabbat megbízott a társadalom. Még nem tudom, miért vettem a kúpot, de nyugodtak lehettek mindannyian, bármi történjék ezzel a kúppal, én is ott leszek a helyemen, és megbirkózom vele.”
Bizony, becsöngettek az idén is, naná! Apropó, mi is az iskola feladata? „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” Szent-Györgyi Albert gondolatait érdemes megszívlelni, különösen napjainkban, amikor az iskola intézménye és a tanulás gyakorlata szakmai (és politikai) vitákat gerjesztő változásokon megy keresztül.
„Sokan úgy vélik, hogy a könyvek tartalmát a fejünkbe kell préselni” – írja más helyütt a Nobel-díjas tudós. „Azt gondolom, ennek az ellenkezője közelebb áll az igazsághoz. A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket használjuk… Én inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.”
Hogyan segítsünk pecázni?
Cinkossággal! Azaz avval semmiképpen, ha esténként a főzés vagy éppen a mosogatás közben a konyhából a gyerekszobába átkurjongatva „korrepetálunk”. Így könnyen eljuthatunk addig az érzésig, hogy a gyermekünk butább, mint gondoltuk, nem figyel kellőképpen a leckéire, hálátlan velünk, s az önmaga jövőjét illetően pedig felelőtlen. A kétségbeesett szülő kiabál, az elkeseredett gyerek előbb-utóbb sírva fakad. (Vagy fordítva…)
Normális iskolarendszerben – Vekerdy Tamás első hallásra megbotránkoztató gondolatát citálva – a szülőnek nincs feladata. A jó szülő ott van a közelben, meg lehet őt kérdezni bármiről, s akkor ő segít. A legtöbb, amit tehetünk egy kisiskolás gyermekért: teljes és tökéletes érzelmi biztonságot nyújtunk. Ez a legfontosabb az ő számára. A jelenlegi honi iskola nap nap után hatszor hétszer 45 percekre leülteti a gyereket, és megtiltja neki, hogy óra közben kibámuljon az ablakon. Kár ezért… Ugyanis az önkéntelen figyelem a legkreatívabb és legfontosabb eleme az érdeklődésnek. Az anyanyelvünket is így tanuljuk meg hároméves korunkig. A kulturális alapkészségek csakis elnyújtottan gyakorolhatóak be, a könyörtelen stopperóra már szeptember elsején nyugodt szívvel eldobható. Nem kell szidnunk az iskolát, pláne a tanárokat, ha a gyermekünk pontosan érzi, hogy szolidárisak vagyunk vele, s ha kell, megvédjük őt; ám amennyiben szükséges, éreztetjük, mi az, amit helytelenítünk a viselkedésében. Bármiféle siettetés nehezíti a kulturális alapkészségek beidegződését. Gondoljunk csak arra, hogy az első osztályosoknál mekkora az életkori (nem ritkán egy teljes esztendő!) és a nemi különbség (a lányok fejlettebbek ilyenkor); őrültség azt hinnünk, hogy valamennyien egyszerre fognak megtanulni írni és olvasni. Türelem, türelem és türelem!
Kis kitekintés
Milyen mértékben terhelhető a kisiskolás – életkorából adódó – természetes aktivitása? Nos, ez attól függ, hogy a számára „előírt” feladatok valóban megterhelik-e, vagy éppen ellenkezőleg, inkább felszabadítják. Az angol és a finn iskolarendszerben például a kisgyermekek szinte az egész napjukat az iskolában töltik, ám a délutánjaikat sem a „napköziben”! Hanem jól felszerelt sportpályákon, könyvtárakban s olyan kreatív foglalkozásokon, ahová örömmel mennek. Az ilyen iskolák néhány esztendő alatt óriási mértékben lecsökkentik a gyermekek otthonról magukkal hozott társadalmi különbségeit. (Sajnos idehaza éppen ellenkező a helyzet.)
Dánia például Európa-szerte híres az iskolarendszeréről, ifjúsági intézményhálózatáról, tradícióiról. Dániában nem az iskolába járás kötelező kilenc éven át, hanem maga a tanulás. Az elmúlt években reformok sorát vezették be a közoktatásban, s így összhangba hozták a különféle iskolák oktatási módszereit. Dániában, kis területe és nyelvi elszigeteltsége miatt, kiemelkedő szerep jut az idegen nyelveknek is, sőt létkérdés ez a más kultúrák megismerésével együtt. A szülők maguk dönthetnek arról, hogy állami vagy magániskolába küldik-e a gyermeküket, de ha úgy gondolják, akkor új iskolát alapíthatnak, ahol maguk határozzák meg, hogy mit és hogyan tanítanak. (Sőt, alkotmányos joguk van arra, hogy a gyermeküket saját maguk taníthassák!) Az állami iskolákban a tanítás ott is ingyenes, a magániskolákban a költségek 10-30%-át a szülők fizetik, 70-90%-át pedig az állam. Megközelítőleg a tanulók 90%-a jár állami iskolába. A dán kormány szívügyének tekinti az államilag támogatott, de a kulturális tárcától gyakorlatilag független közoktatás minőségi színvonalának és pénzügyi ellátásának biztosítását.
Merre tovább?
Napjainkban a tudás szerepe egyre jobban felértékelődik. Az oktatás és a gazdaság eddig soha nem tapasztalt mértékben hatnak egymásra. Közismert tény, hogy a magyar oktatás teljesítményelvű, versenycentrikus, sikerorientált rendszer, azaz mindenekelőtt a megtanítandó ismeretekre helyezi a hangsúlyt. Ennek megfelelően az iskoláztatás különböző szintjein ma elsősorban a minél jobb intézménybe való bejutás, s ennek okán a magasabb felvételi pontszám megszerzése határozza meg a tanítási-tanulási folyamatot. Az előbbiek fényében vajon mennyire hatékony ma a magyar oktatás? Mennyit érnek azok a bizonyítványok, oklevelek és diplomák a gyakorlatban, amelyeket az egyes képzési szinteken diákjaink megszerezhetnek? Egyik kérdésre sem adhatunk megbízható választ anélkül, hogy ne vennénk számba azokat a kihívásokat, amelyek a nemzetközi oktatási tendenciákat meghatározzák. Olyan egyéni minőségek, tantárgyközi kompetenciák fejlesztése kerül előtérbe, mint például a megfelelés a munkahelyi elvárásoknak, a magabiztosság, a tanulásra és az együttélésre való képesség, az egészséges életmód és a jó állampolgári attitűd. Számos európai szakértő jelenünket a „képességek évszázadának” nevezi. Mások a „kompetenciák koráról” beszélnek. Olyan fejlesztendő elemek ezek, amelyek egyszerre erősítik a megszerzett tudás felhasználásának hatékonyságát és az ismeretek és kompetenciák egyensúlyba helyezését, tudatos összekapcsolását. Nem utolsósorban olyan tudás kialakításáról van szó, amelyet ebben az új helyzetben is lehet alkalmazni.
Melyek ezek a legfontosabb képességek? Elsősorban a kommunikációs, a problémamegoldó, az együttműködő, az információ megszerzéséhez, szelektálásához és felhasználásához kapcsolódó területekről van szó. A munkaerőpiac elvárásai, valamint az élethosszig tartó tanulás, azaz a folyamatos képzés igénye azt is megkívánja a jövő munkavállalóitól, hogy gyorsan, hatékonyan és zökkenőmentesen tudjanak beilleszkedni a társadalomba. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az említett kulcskompetenciákon kívül a tudatos életvezetéshez, a közösség iránti felelős elkötelezettséghez, az egészséges életmódhoz, a véleményalkotáshoz és döntéshez, valamint a harmonikus, feszültségektől mentes kapcsolatteremtéshez szükséges képességek fejlesztése is.
Ahhoz, hogy hazánk szerepet vállaljon ebben a programban, alaposan át kell gondolni a teendőket. Ám addig is, ma is, holnap is országszerte, Abaligettől Zalaszentgrótig folytatódnak a tanórák, s a jó tanuló felel…
Walter Béla
