Már most imádjuk ezeket a hitvány szemétládákat

Avatar

Suicide Squad – Öngyilkos osztag nemzetközi előzetese ugyan csak kevés új részletet tartalmaz, de már csupán azért is érdemes is végignézni, hogy hallhassuk a film címét japán nyelven kimondva. Amúgy a gonosztevőkből verbuvált brigád Katana nevű tagját japán-amerikai színésznő játssza el, Karen Fukuharának ez az első mozifilmes szerepe, és 0:43-nál láthatjuk a trailerben, ahogy megcsillan a fény a kardján.

Suicide Squad-dal folytatja a Warner a DC filmes univerzumának a felépítését, és ennek jegyében az egyik leghíresebb főgonoszt is beveti. Joker ezúttal Jared Leto megformálásában tér vissza, majd emeli ki a trutyiból szerelmét, Harley Quinnt. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor egy cameo erejére Batman is feltűnik majd a filmben, de mellette sok olyan új arccal is megismerkedhetünk, akiknek a létezéséről eddig csak a hardcore képregényrajongók tudtak.

Az öngyilkos osztag a Suicide Squad című filmben

Forrás: InterCommiddleon15301394

Deadpool után a Suicide Squad is felfrissítheti a szuperhősfilmek műfaját: ebben a nyári látványosságban ugyanis közveszélyes őrülteket vetnek be a rend fenntartása érdekében. Bármelyik másik zsánerdarabban szigorúan a gonoszok számát gyarapítaná a koponyaarcú, tenyeréből lángcsóvákat lövellő El Diablo (Jay Hernandez), itt viszont egy magas rangú állami tisztségviselő (Viola Davis) utasításait követi. Ez nem éppen egy klasszikus képregényfilmes felállás.

Suicide Squad-ot augusztus 5-én mutatják be az amerikai mozik, a magyar premiert is valószínűleg augusztus elejére tűzik ki.

Joker már nagyon várja, hogy megmutassa a játékszereithttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160120-freddie-mercuryra-porognek-fel-will-smith-gonosztevoi-suicide-squad-margot-robbie-jared-leto.htmlAz új Joker mindenkinek az agyára menthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151027-joker-mezitlab-es-setabottal-tamad-suicide-squad-jared-leto-will-smith-margot-robbie.htmlWill Smith is teljesen ledöbbent az új Jokerenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20151007-will-smith-is-ledobbent-az-uj-jokeren-suicide-squad-jared-leto-margot-robbie.html


Hasonló cikkek