Már nem kötelező a szájmaszk viselése a szabadban Szlovákiában

Szerdától életbe léptek a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések újabb enyhítései. Engedélyezik a 100 fő alatti tömeges rendezvényeket, illetve enyhülnek a szájmaszk hordásának feltételei is – derül ki a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) által kiadott intézkedésekből.

Kültéren már nem kell szájmaszkot hordani, ha betartjuk az 5 méteres távolságtartást. Az engedmény azokra a csoportokra is vonatkozik, akik egy háztartásban élnek. Zárt helyiségben azonban továbbra is tanácsos felrakni ezt a védőeszközt. A szájmaszk viselése sportolás közben sem kötelező – sem a bel-, sem a kültéri sportpályákon.

Fotózáskor az alany a művelet elvégzésének idejére is leveheti a szájmaszkot. Az iskolák megnyitását követően a pedagógusoknak sem kell majd hordaniuk az órák alatt. Ez ugyanúgy érvényes az alapiskolák diákjaira, valamint az óvodában és bölcsödében tartózkodó gyerekekre.

Több embert engednek be az üzletekbe, az eddigi 25 helyett már csak 15 négyzetméterre számítanak egy embert – ez a feltétel a gyerekekre nem érvényes.

Megnyílnak a bevásárlóközpontok, viszont az üzemeltetőknek meg kell szüntetniük minden olyan helyet, ahová le lehet ülni, a rögzített padokat el kell keríteni. Az étkezést nyújtó helyiségekben ugyanazokat a feltételeket kell betartani, mint a közétkezést nyújtó szolgáltatásokban. A beltéri játszósarkak zárva maradnak. Továbbra is érvényes, hogy a 65 évnél idősebbek vásárlási ideje délelőtt 9 – 11 óra közé esik.

A közétkezést nyújtó szolgáltatások a házhozszállításon kívül reggel 6-tól este 10-ig tarthatnak nyitva, az asztalok között legalább 2 méteres távolságnak kell lennie. Egy asztalnál legfeljebb 2 személy vagy egy gyerekes család ülhet. Egy asztalnál több személy is helyet foglalhat, amennyiben lehetséges egymás között betartani a 2 méteres távolságot.

A taxisoknál már nem kötelező a sofőrnek elszigetelve lennie az utasoktól, az intézkedést már csak javasolják. A kliens testével foglalkozó dolgozóknak már nem kell plexi arcvédőt viselniük, elegendő a védőszemüveg. Lehetővé teszik az autósiskolákban a vizsgabiztos jelenlétében történő vizsgákat.

Szerdától engedélyezik a sport-, kulturális és társadalmi események szervezését 100 főig. Ez azt jelenti, hogy a feltételek betartása mellett a mozik is kinyithatnak. A verseny jellegű tömeges sportesemények azonban továbbra is tiltottak. Az uszodák és beltéri sportpályák csupán a sportklubok számára nyílnak meg.

Forrás: TASR/parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek