Marček megpróbálta elkerülni, hogy Martina Kušnírová is meghaljon?

Kiderült néhány további részlet abból a beismerő vallomásból, amit Miroslav Marček tett a Kuciak-Kušnírová kettős gyilkosság kapcsán.

Április óta vizsgálja a rendőrség azt a verziót, hogy a lövész nem az elsőre hitt Szabó Tamás, hanem Miroslav Marček volt, mivel utóbbi erről beismerő vallomást tett. Persze ez önmagában nem elegendő, ülnie kell a részleteknek is a gyilkosság elkövetésével kapcsolatban, és vannak érthetetlen körülmények, amelyeket igazságügyi orvosszakértők és ballisztikai elemzők is vizsgálnak.

Marček vallomása szerint ellentmondásos, hány lövést is adott le az újságíróra. Ő azt állítja, hogy egy alkalommal a mellkasán találta el, de leadott egy végzetes lövést a fejére is. Csakhogy az orvosszakértő a mellkasi lövésen kívül mást nem talált. Martina Kušnírovára egyszer lőtt rá, az ül. “Láttam a patológiai jelentést, és nem tudom megmagyarázni, hogyan történt, de három lövést adtam le. A lövés helyét viszont nem láttam.” – magyarázta.

Elképzelhető, hogy a hangtompítóval ellátott, házilag átalakított fegyveréből elsőre két töltény távozott, majd lőtt még kettőt, ám az utolsónál a töltény már nem hagyta el a csövet, viszont ha az utolsó lövésnél beragad a töltény, akkor a csőben keletkezik kár.

A gyilkosságot második nekifutásra hajtották végre. Állítólag azért, mert Martina mindig ott volt Ján mellett. Marček szavai szerint a második este sem akarta végrehajtani, pont emiatt, de Andruskó sürgette őket. “Megpróbáltam elkerülni a nő megölését, ezért akkor kopogtam be, amikor kiment WC-re. Amikor Ján kinyitotta az ajtót, mellkason lőttem őt. Ahogy állt az ajtóban, akkor láttam meg, hogy ott áll mögötte Martina is.”

Forrás: Noviny.sk

Fotó: Paraméter (archívum)


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek