Március 16-án startol a Bach Mindenkinek Fesztivál

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált: március 16-tól a Kárpát-medence száz településén kétszáz ingyenes programon csendül fel a zeneszerző muzsikája – közölte Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Kovács Zalán László elmondta, hogy a fesztivál az év végéig zajlik, a fő időszak március 31-ig tart. A fesztivál nyitókoncertje március 17-én Szolnokon lesz a Városházán, ahol az Ádám Jenő Zeneiskola tanárai, növendékei lépnek fel. Az esemény díszvendége a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa lesz.

 

Koncert a 2022-es rendezvényen (Fotó: bachmindenkinek.hu)

 

Kitért arra, hogy a magyarországi programokon túl, a Bach Mindenkinek Fesztivál mindig feladatának tartotta, hogy a határainkon túl élő magyarsághoz is színvonalas eseményeket vigyen, ezért minden évben számos koncert zajlik Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken. Emellett idén a háborús nehézségek ellenére Kárpátalján ismét felcsendülnek Bach dallamai.

Hozzátette: idén átlépik a Kárpát-medence határait is, a következő hetek során Bukarest, Bern és London mellett az ausztráliai Brisbane is helyszínt ad a programoknak.

Kovács Zalán László ismertetése szerint a neves zenekarok, a Kossuth- és Liszt-díjas művészek mellett a minőség iránt elkötelezett zeneiskolai együttesek és szólisták, templomi kórusok és további előadók fellépései, valamint egyebek között zenetörténeti szakértők beszélgetései gazdagítják a programokat.

Elmondta, hogy a jótékonysági hagyományt folytatva az idén a Bethesda Gyermekkórház munkatársai gyűjthetnek adományokat az eseményeken, melynek részleteiről a fesztivál honlapján lehet tájékozódni.

Hoppál Péter miniszteri biztos, a Bach Mindenkinek Fesztivál fővédnöke arról beszélt, hogy Johann Sebastian Bach az egyetemes zenetörténet legnagyobb alakja, akinek a munkásságából máig ható lelki táplálékot, művészeti élményt és lélekerősítő aktualitásokat nyerhetünk.

 

Kiemelte: a fesztivál a “kulturális akadálymentesítésen” keresztül megpróbálja eljuttatni Bach zenéjét az emberek széles rétegeihez: ennek jegyében lesznek koncertek kistelepüléseken, a fővárosban és a határon túl is. A helyszínek sokszínűségét pedig jól mutatja, hogy Bach dallami felcsendülnek majd az aluljárókban, kórházakban, könyvtárakban, templomokban és a rendőrpalotában is.

 

Kovács Zalán László kiemelte, hogy március 27-én lesz a Hagyományok Házában az Egressy Konzi népzene tanszakának koncertje, amelyen fellép Faragó Laura Kossuth-díjas énekművész is. Faragó Laura arról beszélt, hogy a koncert párhuzamba állítja a barokk zene és a magyar népzene közötti hasonlóságokat.

Március 25-én a Néprajzi Múzeumban közös koráléneklés lesz, amelyet a Központi Református Énekkar vezet és a MH Budapesti Helyőrségi Zenekar Vezényel. Az énekléshez mindenki csatlakozhat.

A fesztivál kiemelt eseménye lesz március 23-án a Gödöllői Királyi Kastélyban a Magyar Honvédség Központi Zenekarának koncertje. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta, hogy évek óta részt vesznek a fesztiválon, az idén pedig több programmal is kapcsolódnak az eseményhez, így a nyári turisztikai szezonban a külföldről érkező látogatókhoz is eljut majd Bach zenéje.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy a fesztivál fő időszakában mintegy 100 településen, 200 program valósul meg, a kórházi koncerteket a fő időszakon kívül rendezik meg. Az adományokat a kórház programjának támogatására fordítanák, amely abban segíti a betegeket, hogy fájdalommentessé tegye a kórházi tartózkodást.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció – Francia csembaló egy korábbi Bach-rendezvényen (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek