Margaret Atwood és Bernardine Evaristo kapott idén Booker-díjat

Idén több szempontból is különleges a Booker-díj. 1992 óta megoszthatatlan – elvileg. Idén mégis megosztott díjkiosztás történt, mert a zsűri nem tudott dönteni. Atwood az eddigi legidősebb, Evaristo pedig az első fekete bőrű, női Booker-díjas.

Már említettük, hogy Margaret Atwoodot a Testamentumok című, hazánkban a Jelenkor Kiadó gondozásában megjelenő könyvével kapott jelölést a díjra. Bernardine Evaristo egy nigériai-brit írónő, aki pedig a Girl, Woman, Other című könyvével nyerte el a bírák bizalmát, ezzel együtt a díjat is. Az 50 ezer fontos (19 millió forint) díjat így megosztva vehették át hétfőn.

Margaret Atwood örült, hogy nem egyedül kellett kiállnia. A ceremónia után mondta ezt Bernardine Evaristónak, mert kínos lett volna számára, ha ennyi idősen egyedül kellett volna ott állnia, mondván “azt hittem, túl idős leszek, és nekem nincs szükségem a figyelemre”.


Hasonló cikkek