Marno János költő, író kapta a Tiszatáj-díjat

Marno János költőnek, írónak adományozta a Tiszatáj-díjat a Tiszatáj folyóirat szerkesztősége, egyetértésben a lap fenntartásáért felelős kuratóriummal – tájékoztatta a lap az MTI-t szombaton.

Közleményükben felidézték: a szerkesztőség 1992 óta, néhány alkalmat kihagyva, évente választ díjazottat a folyóirathoz kapcsolódó szerzők köréből. Az utóbbi évek díjazottjai Kiss Anna, Háy János, valamint Petőcz András voltak. A 2018-as díjat csütörtökön adták át a szerzőnek otthonában.
Mint írták, a Tiszatáj oldalain a nyilvános pályakezdése, vagyis 1988 óta jelen lévő Marno János a kortárs magyar költészet egyik legfontosabb alkotója. Olyan költői műhely létrehozója és fenntartója, amely “a változó irodalmi divatoktól érintetlenül mélyül el a vers valódi figyelmét megérdemlő problémákban” – fogalmaztak.
Marno János az elmúlt évtizedekben változatos műfajú (költészeti, drámai, értekező prózai) megjelenésekkel gazdagította a Tiszatájat. A szerző legutóbbi könyvei több fontos darabját – így a Szereposzlás című 2018-as kötet címadó versét – is a Tiszatáj folyóirat közölte.

 


Hasonló cikkek