Maszkhasználat Csongrád-Csanád megye közterületein

Kedd éjféltől új szigorítások léptek életbe, köztük a maszkhasználat szabályaiban is történt némi változás. A 10.000 feletti lakosságszámú városokban, a közterületeken is kötelezővé tehetik a maszkviselést, de hogy pontosan a települések melyik területein azt a polgármesterek dönthetik el.

Csongrád -Csanád megyében ez a korlátozás öt települést érint, egészen pontosan Hódmezővásárhelyt, Csongrádot, Makót, Szegedet és Szentest.

Hódmezővásárhelyen csak a vasúti és busz-pályaudvaron, a piac területén valamint a buszmegállókban kötelező a maszk. Szegeden általános maszkhasználat van érvényben, tehát a közterületeken is hordani kell. Makón a szabadtéri sporttevékenységek közben, a parkokban illetve a zöldterületeken nem, de minden más közterületen viselni kell. Csongrádon és Szentesen a közterületeken nem rendeltek el kötelező maszkhasználatot.

Ott, ahol a lakosságszám nem haladja meg a 10 ezer főt, tehát Csongrád-Csanád megye 55 településén nem kell maszkban lenni, de természetesen, aki szeretné, mert úgy érzi magát biztonságban, viselhet az utcán is szájkendőt.

A maszkhasználat és a távolságtartás egyéb szabályai, például az üzletekben való viselés továbbra is országosan előírt, megszegését büntetik.

Farkas Cs. Tekla
Nyitókép: pixabay/illusztráció


Hasonló cikkek