Máté Bence világhírű természetfotós kiállítása Miskolcra érkezett

November 3-áig a miskolci Szent István téren tekinthető meg Máté Bence tárlata, amely 20 év munkáját fogja össze 623 fotóban 330 négyzetméter üvegfelületen. A vándorkiállítást 2019-ban nyolc hazai városban csodálhatja meg a közönség.

Esti fényben a természet képei Miskolc belvárosában

Máté Bence 2010-ben Londonban, a Marvel of Ants (Árnyjáték) című képével elnyerte a természetfotózás Oscar-díjának tartott, „Az év természetfotósa 2010” (Wildlife Photographer of the Year) címet. A világverseny történetének egyik legeredményesebb résztvevője. Alkotásaival az összes földrészt meghódította. Legeredményesebb versenyzőként első helyen áll a BBC fotós pályázat összes ranglistáján, valamint ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oscarjaként számon tartott díjat.

Húsz éve fotózom – mondta. –  A képeim nagy része pedig vagy fiókban hevert, vagy valamilyen pályázaton nyert díjat, de így együtt sosem láthatta még a nagyközönség. Mindig rácsodálkozom mennyire káprázatos az az élővilág, ami körülvesz minket – fogalmazott a természetfotós.

Tobzódunk a színekben

A kiállítás kísérő rendezvénye a Vértelen vadászat című előadás, melyet október 26-án 18:00 órától tartanak a Miskolc Városi Szabadidőközpontban.

(Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek