Mától múzeumozhatunk! Nyitnak Miskolc kulturális intézményei

Május 20-án újra megnyitotta kiállítóépületeit a Herman Ottó Múzeum, Miskolc művelődési házai pedig már hétfő óta látogathatók

Biztonsági okokból döntött a május 20-i nyitás mellett a múzeum vezetősége, és a Petró-ház kivételével az összes kiállítótér hosszú idő után ismét várja a vendégeket. A főépületben négy állandó tárlat tekinthető meg; a Dínók földjén, A Kárpátok ásványai és az Őserdei ösvényeken kiállítások mellett a Képtár is látogatható mostantól.

Csontváry festménye, az Öreg halász 2017-ben lett kiállítva a miskolci Képtárban (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

A Görgey utcai főépület mögött március közepétől komoly építkezés zajlik. Az elkövetkező hónapok folyamán a múzeum egy kétszintes kiállítótérrel bővül. Valószínűleg jövő nyár végére készül el fejlesztés. Az új épület ad majd helyet a Képtárnak is.

Jelenlegi formájában a képtári anyag – ami magába foglalja a Petró-gyűjteményt, illetve a múzeum törzsgyűjteményét – még egy szűk évig lesz látható. Az új épületbe már a Kövesi-gyűjteménnyel kibővülve kerül át.

Tál a Seuso kincsből a 2018-as miskolci kiállításon (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

A Herman Ottó Múzeum a csütörtöki újranyitást követően is fokozottan figyel a járványügyi előírások betartására. Belépéskor ellenőrzik a védettségi igazolvány meglétét, a zárt terekben pedig mindenkinek – a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a kiskorúak számára is – kötelező a maszkhasználat.

A nyitvatartás valamennyi kiállítóépületben változatlan maradt: keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között látogathatóak a tárlatok. Maradtak a jegyárak is, azonban több látogató részesülhet kedvezményben. A múzeum munkatársai kérnek mindenkit, hogy érkezés előtt feltétlenül tájékozódjon a múzeum honlapján, közösségi felületein. Ott olvashatók naprakész információk az állandó és a meghosszabbított időszaki tárlatokról, a májusi programokról, eseményekről. A Hunyadi utcában található Petró-házban új kiállítással készülnek, így az várhatóan június 26-án nyit majd.

Látogatók a Képtárban 2017-ben (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

Május 17., hétfő óta ismét várják a vendégeket Miskolc művelődési házai. A Művészetek Háza, az Ifjúsági és Szabadidő Ház, az Ady Endre Művelődési Központ, a Vasgyári Közösségi Ház, a Görömbölyi Művelődési Ház és a Gárdonyi Géza Művelődési Ház, valamint a Lovagi Tornák Tere újra látogatható, a 18 éven felüliek számára csupán védettségi igazolvány (és személyi igazolvány) szükséges hozzá. Védőmaszk használata javasolt, de nem kötelező.

Létszámkorlátozást sem vezettek be. A közművelődési intézményekbe érkező 18 év feletti csoportok védettségi igazolvánnyal léphetnek be, de a 18 év alatti csoportokat – néhány kivétellel – a jelenlegi szabályozás szerint nincs lehetőség fogadni.

Bővebb információk a közművelődési és kulturális intézmények nyitvatartásáról, aktuális programjairól az adott intézmény honlapján és Facebook-oldalán található.

A Herman Ottó Múzeum főépületének bejárata (Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök)

(Kiemelt kép: a Seuso-kincs 2018-ban a miskolci Herman Ottó Múzeum időszaki tárlatán)

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek