Matolcsy: A digitális egészségipar legyen a világelső magyar tech!

A technológia szerepét emelte ki  jegybankelnök legújabb írásában.

Az új évtized kockázatos lesz, és Magyarország csak akkor nyerhet, ha annak minden változását ki tudja használni – írta hétfőn közzétett írásában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Matolcsy György a növekedés.hu oldalon foglalta össze azokat a tanulságokat, amiket a legeredményesebb országok példái mutatnak. A sikert – mint írta – mindenütt a technológiai forradalom mozgatta az utóbbi években, és ebben az évtizedben is ez lesz a siker kulcsa. Digitálissá kell alakítani az államot, az oktatást, a háztartásokat, az üzleti szektort, és kell legalább egy világelső magyar technológia.

Erre a legtöbb esély a digitális egészségiparban, és a hozzá kapcsolódó területeken látszik, megszületése pedig egyetemek innovációs-tudományos parkjaiban várható – tette hozzá. A jegybank vezetője úgy véli, hogy a városoknak is fontos szerepük lesz a jövő alakításában, és közben felértékelődnek a nagy- és óriásrégiók.

Magyarország számára az egységes a Kárpát-medencei gazdasági tér, és V4 lehet a kitörési pont, akár további államokkal bővítve – írta. Matolcsy György felhívta a figyelmet a középosztály bővítésére, és a fenntarthatóság megteremtésére is. Előbbit a demográfiai programokon túl az otthonteremtés, a világszínvonalú felsőoktatás, a fejlett egészségügy mozdíthatja elő, utóbbit pedig a technológiai fejlődés eredményei. Az MNB-elnök írása az adatgazdálkodás szerepének elemzésével zárul.

Matolcsy szerint mérni kell minden állami tevékenységet, főképp az oktatást, a gyógyítást, és a beruházások hatékonyságát, miként a piac is méri az üzleti élet minden területét, szereplőjét és döntését. A mérésekből keletkező adatokat fel kell használni az irányítás minden szintjén, alapanyagként kell kezeli a termelésben és a szolgáltatásban– tette hozzá.

Gazdaság | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek