Matovič: Tragédia, ami Lučanskýval történt

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szerint a Milan Lučanskýval történt újabb szerencsétlenség legfőbb nyertese a maffia.

A volt szlovák rendőrfőkapitány súlyos agykárosodást szenvedett el a keddi öngyilkossági kísérlet során, amikor a melegítőfelsőjével próbálta meg felakasztani magát. Az eperjesi börtönben lévő celláját fél óránként ellenőrizték és a pszichológus kizárta az öngyilkos hajlamot. A spekulációk szerint megrendezett öngyilkosságról van szó.

Matovič a közösségi hálón fejezte ki sajnálatát a volt országos rendőrfőkapitánnyal történtek miatt. Az eset a kormányfő szerint a maffia attól félt, hogy Lučanský ellene vall majd.

Mint írja, a történtek után azonnal felvette a kapcsolatot az igazságügyi miniszterrel, aki ígéretet tett az eset részletes kivizsgálására. „A hozzátartozói megérdemlik az együttérzésünket, valamint azt, hogy a felelősöktől villámgyorsan kielégítő válaszokat kapjanak minden kérdésükre” – áll a bejegyzésben. „Az ellenzéki politikusok – átlépve a politikai kommunikáció minden határát – politikai témát igyekeznek kreálni ebből a személyes tragédiából” – tette hozzá Matovič.

A volt rendőrfőkapitány állapota válságos.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek