Medvegyev: Kirgizisztán kimerítette keretét a forradalmakra

Kirgizisztán kimerítette 21. századi  keretét a forradalmakra – jelentette ki újságíróknak Dmitrij Medvegyev  orosz miniszterelnök, aki csütörtökön az Eurázsiai Gazdasági Közösség kormányfői tanácskozására a forrongó közép-ázsiai köztársaságba érkezett.

Medvegyev emellett azt hangoztatta, hogy Almazbek Atambajev volt kirgiz elnök őrizetbe vétele Kirgizisztán belügye.
“Ez persze Kirgizisztán belügye, de mi nem viszonyulhatunk közömbösen a történtekhez, mert Kirgizisztán  jelentős partnerünk és barátaink élnek itt” – mondta az orosz kormányfő, hangsúlyozva, hogy Biskek tagja az Eurázsiai Gazdasági Közösségnek és a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének.
“Nézetem szerint nyilvánvaló, hogy Kirgizisztán a 21. századra, ahogy mondani szokás, már kimerítette keretét a forradalmakra, és nagyon rossz lesz, hogyha az ilyen jellegű események politikai és ezért gazdasági instabilitáshoz vezetnek az országban. Ez egyszerűen ebben az országban élő emberek hatalmas tömegére mér csapást, és egyebek között csapást mér az eurázsiai projektünkre” – fogalmazott Medvegyev.

Mint mondta, Moszkva figyelemmel követi a helyzet alakulását. Közölte, hogy csütörtök reggel az eseményekről eszmecserét folytatott Muhammedkalij Abilgazijev kirgiz miniszterelnökkel, akivel pénteken személyesen találkozik majd, csakúgy, mint Szooronbaj Dzsejenbekov elnökkel.
“Bízunk abban, ahogy a lefolytatandó eljárásokat a továbbiakban szigorúan a helyi büntetőjogi törvények és az ország alkotmányának szigorú betartása mellett fogják lefolytatni, mert ezek magukban foglalják a választ sok kérdésre, amelyek most felmerültek” – nyilatkozott az orosz miniszterelnök.
“Minden más (a kirgiz helyzettel kapcsolatban) a kirgiz kollégáink dolga” – tette hozzá.

“Mindenesetre arra számítunk, hogy ezek az események nem teremtenek még kedvezőtlenebb hátteret a kormányfők eurázsiai tanácsának lefolytatásához” – mondta Dmitrij Medvegyev.
Kirgizisztánban, az 1991-ben függetlenné vált volt szovjet köztársaságban 2005-ben és 2010-ben a politikai konfliktusok erőszakos lázongásba torkolltak. Az országban orosz katonai támaszpont működik.
Biskekben a kirgiz belügyminisztérium csütörtök este közölte, hogy feloszlatta a nap folyamán korábban őrizetbe vett Atambajev volt elnök híveinek tüntetését.


Hasonló cikkek