Még sem lesz a kolozsvári Vallásszabadság Házának bukaresti fiókja.

A bukaresti kormány csütörtöki ülésén felülbírálta a Viorica Dancila volt szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány 2018-ban hozott határozatát – mondta Gyerő Dávid, az unitárius egyház főjegyzője. 

Az akkor a – Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – közbenjárásával hozott határozat szerint a román államtól Magyar Unitárius Egyház 49 évre kapták meg az ingatlan használati jogát. Ezt követően el is kezdték a beruházást, hiszen az unitárius egyháznak már több évtizedes terve volt, hogy Bukarestben is kialakítson egy székhelyet. A román fővárosban élő unitárius hívek gyülekezeti házuk nem lévén az evangilikusoknál tartják az istentiszteleteiket. Így az újonnan kialakított székház egyúttal a gyülekezeti ház szerepét is betöltené és helyet kapna benne a kolozsvári Vallásszabadság Háza bukaresti fiókja is. A beruházást azt követően állították le, hogy 2019 utolsó napjaiban megtudták: a szóban forgó ingatlan restitúció tárgyát képezi, és egy bírósági ítélet szerint már visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos leszármazottjának – folytatta a főjegyző.

Kitért arra is, hogy Bukarestben elég áttekinthetetlen az ingatlannyilvántartás, ezért nem is célja bűnbakokat keresni, hiszen a romániai kommunista rezsim idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának lezáratlansága számos visszás jogi helyzetet eredményez.

Kifejtette: az egyházat egyelőre nem érte kár, hiszen a kormányhatározatban szerepel, hogy az állam visszafizet csaknem 588 000 lejt (mintegy 40 millió forintot), annyit, amennyit az egyház a most visszaadott ingatlan fejlesztésére fordított. A főjegyző hangsúlyozta, hogy ők maguk kezdeményezték az ingatlan használati jogának visszaadását, ezért örülnek a kormányhatározat elfogadásának, hiszen nekik az az érdekük, hogy az ingatlan, amelyet kijelölnek számukra, ne legyen terhelt sem jogi, sem más vonatkozásban.

A főjegyző reményét fejezte ki, hogy nyáron már új ingatlant jelöl ki a román állam az unitárius egyház számára. Elmondta: a bukaresti fejlesztés nem szerepel a magyar állam által támogatott beruházások között.

Nyitókép: illusztráció (kronikaonline.ro)


Hasonló cikkek