Még többet ér az anyatej

Köztudomású, hogy az anyatejjel táplált csecsemők immunrendszere erősebb lesz. Ezért Magyarországon is erősen ajánlják az édesanyáknak, hogy legalább a baba féléves koráig anyatejjel táplálják gyermekeiket.  Akinek ez nem sikerül, segítséget kérhet a védőnői szolgálaton keresztül. Ahol több is van belőle, mint szükséges, anyatej-gyűjtő állomásokon keresztül leadhatják az anyák, ráadásul mostantól az eddig literenkénti 1800 forint helyett 2700 forintért.

Sajtótájékoztatót tartottak az anyatejes táplálás világnapja alkalmából

Az anyatejes táplálás világnapja 1993 óta augusztus 1-je. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatejes táplálás (a szoptatás) világnapjává.

Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten jelentette be: azok az édesanyák, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet, az eddigi 1800 forint helyett 2700 forintot fognak kapni az anyatej literjéért. A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelem, ugyanakkor ingyenes a rászorulók számára.

Novák Katalin az anyatejes táplálás világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: a cél, hogy minél több gyermek kapjon anyatejet féléves koráig, hiszen az anyatej nemcsak a csecsemő táplálásában rendkívül fontos, de a szoptatás megerősíti az anya és gyermeke közötti fizikai és lelki kötődést is.

novakringato576x356

Több gyermeknek kell megadni a lehetőséget az anyatejes tápláláshoz

A rendezvényen Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár is megszólalt. Kiemelte: ma csak minden második gyermek kapja meg azt a lehetőséget, hogy féléves koráig anyatejet kapjon, és ezen az arányon javítani kell.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy 2002 óta nem emelkedett a leadott anyatej literjéért kapott összeg, és a tendencia az volt, hogy egyre kevesebben adják le felesleges tejüket az gyűjtőállomásokon. Elhangzott, hogy a leadott anyatej árának változását valószínűleg még a nyáron miniszteri rendeletben rögzítik.

anyatej-e1469623187824

Mi történik a gyűjtőállomásokon leadott tejjel?

Csupán előzetes orvosi igazolást beszerző édesanyák adhatnak le tejet, már ez is egyfajta szűrést eredményez. A leadott tejet ugyancsak alaposan vizsgálják, majd pasztörizálják. Csak tökéletes eredmények és engedélyek után adják ki. Háziorvos írja fel receptre, az igényelhető mennyiség maximuma 800 ml/nap.

Képek forrása: MTI, magyarhirlap.hu, hirek.ma


Hasonló cikkek