Megalapították a Nyitra megyei regionális turisztikai szervezetet

Megkezdte működését a Nyitra megyei regionális turisztikai szervezet (KOCR). A megyei önkormányzat, valamint a nyitrai, Duna-menti, barsi és a Štúrovo-Parkan területi idegenforgalmi szervezetek képviselői hétfőn írták alá az alapító okiratot a nyitrai megyeházán. A szervezet célja, hogy minél több hazai és külföldi turistát sikerüljön Szlovákiába vonzani.

A hétfői ülésen megválasztották a testületeket, valamint jóváhagyták az alapszabályt és a tagdíjakat is. „Az alapító közgyűlésen Eva Antošovát, a Nyitra Megyei Önkormányzat alelnökét választották meg a Nyitra megyei KOCR elnökének. Az ügyvezető igazgató pozícióját Vladimír Vnuk fogja betölteni” – közölte Oľga Prekopová, Milan Belica megyefőnök szóvivője.

Antošová szerint az alapító közgyűlés a Nyitra megyei idegenforgalom fellendítésének fontos mérföldköve. „A KOCR feladata az egyes területi szervezetek együttműködésének összehangolása, emellett pedig a helyi kézművesek, termelők, borászok támogatása, továbbá a műemlékvédelem és a megye népszerűsítése, hogy minél több hazai és külföldi turistát sikerüljön idevonzani, így segítve a kulturális turizmus fejlődését is” – tette hozzá az újonnan megválasztott elnök.

Kövessen minket: Facebook

Forrás: tasr, bumm.sk

Nyitókép: topwordtraveling


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek