Manapság a társadalmi normák felborultak, a média által sugallt világkép hatására sokan összezavarodnak, nem tudnak és talán nem is akarnak igazán a saját lábukra állni.
Pán Péter szindrómaként is ismert az a jelenség, amikor a fiatal felnőttek nagyméretű kamaszként, gyermeki felelőtlenséggel próbálnak élni, mert képtelenek igazán felnőni. Ez már nem „szingliség”, annak csupán egy szélsőséges válfaja.
Kötődési problémák
Gyakori, hogy a jogilag felnőtt korú fiatal érzelmeiben mégsem igazán érett. A legtöbben el sem akarnak költözni otthonról és feladni otthoni, kényelmes életüket. Ha eljutnak egyáltalán egy kapcsolat kialakításig, amint felmerül az elköteleződés kérdése, szinte biztos, hogy néhány napon belül véget vetnek neki, hiszen az elköteleződés összeegyeztethetetlen az értékrendjükkel.
Dolgozni, de minek?…
Visszautasítják a felelősséggel járó társadalmi szerepeket, ami a akár a munka világában is ellehetetleníti működésüket. Nem igazán törekednek arra, hogy beilleszkedjenek a munkahelyükön (ha egyáltalán hajlandók dolgozni járni) és önálló egzisztenciát teremtsenek. Közülük azok a legszerencsésebbek, akik olyan foglalkozást találnak, amelyben legális keretek közt élhetnek kamaszként.
Túlféltő szülő a háttérben
Önképünk kialakításában fontos szülői minta, ami megkönnyíti az íratlan szabályok elsajátítását, a különböző közösségekbe való beilleszkedést. Gond akkor van, ha a szülő maga is össze van zavarodva, mert nem tudja felvenni a felgyorsuló világ életritmusát. Ezért inkább a régmúlt emlékeiből igyekszik meríteni, s gyermekeit is túlhaladott eszmék mentén neveli. Hogy őket is „megóvja” a külvilág veszélyeitől, inkább valamiféle elvarázsolt világot teremt neki.
A szindróma kialakulásának hátterében tehát valószínűsíthetően egy túlságosan védelmező, megengedő, „a széltől is óvó” szülői viselkedés áll, ami meggátolja, hogy fegyelmezettséget, felelősségtudatot és az érzelmek kezelésének megfelelő módját sajátítsa el az illető.
Azok a gyerekek, fiatalok akiket soha nem bátorítottak cselekvésre, próbálkozásra, felfedezésre, boldogulásra és – az esetleges kudarc kilátásával – kockáztatásra, hogyan is tanulnának meg a saját lábukra állni? Ilyen esetekben az egészséges leválás évekkel eltolódhat – vagy akár soha nem is kerül rá sor.
Van megoldás?
Az önálló, felelősségteljes életvitelre való áttérés azért nem lehetetlen. De ez csak akkor történhet meg, ha a fiatal – felismeri, hogy hibás úton jár.
Kemény önismereti munka kell ahhoz, hogy valaki legyőzze a régi, rossz beidegződéseit, és nem lesz könnyű. De talán megéri, mert értelmet ad célokat kitűzni és azokért tenni. Növeli a saját magunkba vetett hitet.
Ha valaki felismeri és végrehajtja azokat a változtatásokat, amelyek képessé teszik rá, hogy átvegye az irányítást saját élete fölött, attól a pillanattól kezdve valóban felnőtté válik.
Tihanyi-Konda Szilvia
Képek forrásai:
http://guardianlv.com,
http://projectbubble.com,
https://thejaggedworddotcom.files.wordpress.com,
https://auctioneerschool.com
