Megállt az ingatlanpiac: mindenki kivár júliusig

Májusban közel a felére esett vissza az ingatlanforgalom Budapesten és a vidéki városokban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A cég szakértője szerint a látványos csökkenés jól tükrözi, hogy a lakosságot mennyire foglalkoztatja a kormány által bejelentett új CSOK és kamatmentes hitel.

2019. július 1-től már használt lakás vásárlására is igényelhető lesz a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén 15 millió forint. Emellett 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphat minden 18-40 év közötti házas nő.

Úgy tűnik, a lakosságot kiemelten foglalkoztatja a néhány héten belül bekövetkező változás, ami az ingatlanpiacot is erősen befolyásolja.

Egyértelműen látszik, hogy tömegeket gondolkodtatnak el a kormány bejelentései. A lezárt május hónap számai alapján közel felére esett vissza a forgalom. Az emberek teljesen behúzták a féket, ami Budapesten és a vidéki városokban is jellemző. A június hónap eddigi adatai is arra engednek következtetni, hogy szinte megállt az ingatlanpiac az országban. Úgy véljük, hogy mindenki a július elsejére vár, és az akkortól elérhető új kedvezményeket szeretné kihasználni” – mondta Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa.

A nyaralások miatt július és augusztus általában az év legcsendesebb hónapjai az ingatlanpiacon, a szakember azonban arra számít, hogy idén ez másképp lesz.

A lakosság és a szakma is nagyon várja a CSOK változásaihoz és a kedvezményes hitelhez köthető pontos részleteket. Szerintem júliustól nagyban megnő majd a megkötött szerződések száma, és a legnagyobb növekedés valószínűleg ezúttal a használt lakásoknál lesz majd tapasztalható” – tette hozzá az országszerte 80 ingatlanirodával rendelkező GDN alapító-tulajdonosa.


Hasonló cikkek