Megérkezett Othello

A Miskolci Nemzeti Színház idei évadának része az „Örökbe fogadjuk Shakespeare-t” projekt, mely minden hónapban a szerző egyik drámáját dolgozza fel különféle módon. Október központi hőse most elköszönt és megérkezett az új főszereplő: Othello.

Kedden délután a Hermann Ottó Gimnázium diákszínjátszói a Csarnokban előadták a saját IV. Henrik produkciójukat- elbúcsúztatva ezzel október főhősét-, az emeleti Foyer mellett lévő két teremben pedig Othello- kiállítás nyílt. A Nézőpontok című tárlat anyaga az Avasi Gimnázium tanulóinak alkotásaiból állt össze. Festmények, grafikák, mozaikképek mesélnek azokról a benyomásokról, érzésekről, ami a diákokat az Othello- történet olvasása során érte.

PTV Fotó: Vona Ildikó
PTV Fotó: Vona Ildikó

A felnőtt alkotók szintén feldolgozták Shakespeare művét. Egy nemzetközi képzőművészeti táborban készültek azok a remekművek, melyek a most megnyílt kiállítás másik anyagát adják.

PTV Fotó: Vona Ildikó
PTV Fotó: Vona Ildikó

Ezt a tárlatot Vámosi Katalin művészettörténész és Kiss Csaba színházigazgató nyitotta meg. A nyári alkotó tábor egy miskolci művész, Borgó (György István Csaba Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi tanár) vezetésével zajlott. Magyar, osztrák, román, izraeli és dél-koreai résztvevői voltak, akik mindannyian kaptak egy idézetet a drámából és azon keresztül kellett feldolgozniuk saját munkájukban az Othello- problematikát.

Borgó(k) Kiss Csaba(j) PTV Fotó: Vona Ildikó
Borgó(k) Kiss Csaba(j)
PTV Fotó: Vona Ildikó

Változatos a kiállítás anyaga, mert szinte minden alkotó mást talált fontosnak és emelt ki a történetből. Maga a féltékenység alig jelenik meg, inkább a jó és a rossz harcának, a szerelemnek, a bűnnek, valamint a káosz mögött lévő összefüggéseknek a képi ábrázolása jelenlett a művészek számára izgalmas kihívást. A tárlat november 21-ig mindennap ingyenesen megtekinthető a színházi előadások előtt és alatt.

PTV Fotó: Vona Ildikó
PTV Fotó: Vona Ildikó

 


Hasonló cikkek