Meghalt a lévai kórház betege, akit a folyosón hagytak

Nagy port kavart a lévai kórház helyzete, ahol helyszűke miatt rendszeresen hagynak betegeket a folyosón. A JOJ TV múlt héten közölte az egyik felháborodott hozzátartozó nyilatkozatát.

Az említett beteg, Éva († 64) azóta elhunyt. A komoly operációt követően két napon át hagyták őt a folyosón feküdni. A lévai kórház túlzsufoltságra hivatkozik, hiszen ígyis a kétágyas szobákban három ágyat kénytelenek elhelyezni. A kórház pénzszűke miatt jelenleg felújításokra költ, nem pedig bővítésre.
“Amikor bejöttünk megnézni Évát a sebészeti osztály folyosóján feküdt. Akkut gyomorgyulladása volt, előrehaladott nyirokcsomó rákban szenvedett, de az operáció előtt máj-, vese- és szívelégtelenségeket is tapasztaltak nála.” – nyilatkozta a hozzátartozó.
Az ügy medializálása óta a minisztérium és az országgyűlési biztos is foglalkozik a problémával.

Forrás: cas.sk

Fotó: avv


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek