Meghalt James Rado, a Hair szerzője

90 éves korában elhunyt James Rado, aki a társszerzője volt a díjnyertes Broadway színdarabnak, a Hair-nek.

Rado írta a forgatókönyvet és a zeneszöveget Gerome Ragni-val együtt. Rado eredetileg színészként kezdte a karrierjét az 1960-ás években, 1966-ban főszerepet kapott Az oroszlán télen című James Goldman darabban, a The Knack-ben pedig együtt játszhatott Christopher Walken-nel.

Ugyancsak a 60-as években írta meg leghíresebb színdarabját, a hippi kultúrát es szexuális forradalmat feldolgozó Hair-t, amely berobbant a Broadway-re 1968-ban 1750 előadást megélve később. Az ebből készült filmadaptáció 1979-ben még nagyobb sikert hozott, az eredeti szereplőkkel rögzített zeneszámokból álló albumból több mint 3 millió példányt adtak el. Rado egyike volt azoknak, akik Grammy-díjat kaptak ezért, illetve a produkció begyűjtött még két Tony-díjat is.

James Rado halálát szívmegállás okozta. New York-i otthonában hunyt el családtagokkal körbevéve, a hírt régi barátja, Merle Frimarc erősítette meg.

Forrás: The GuardianThe Guardian


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek