Meghalt Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezetője

Meghalt Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója vasárnap reggel adta hírül az MTI – a Mazsihisz honlapjára hivatkozva.

Zoltai Gusztáv 86 évet élt.

A Mazsihisz megemlékezésében kiemelte:

“aki kisgyerekként élte túl azt, ami 1944-ben történt, esélyt sem kapott rá, hogy lelki sebei valaha is begyógyulhassanak. Aki kilenc évesen érti meg, hogy meg akarják a puszta születése miatt ölni (…), többé nem tudhat bízni már semmiben. Ő is meggyilkolt lelkű gyerek maradt mindig.”

Mint írták, a zsidó közéletben a ’80-as években tűnt fel újra, ötvenen túl, és negyedszázados ténykedése minden kétséget kizáróan önálló és hosszú fejezete lesz a magyar zsidó intézmények történetének, a rendszerváltás környéki és utáni Magyarország életének általában is emblematikus figurája volt. Akik a szervezeten belüli kritikusai voltak, azok sem tagadták ügyességét, személyisége sajátos karizmatikus varázsát és azt, hogy volt benne személyes kedvesség, készség az együttérzésre, személyes segítőkészség, hogy volt benne valami érzelmes szolidaritás a kiszolgáltatottakkal – tették hozzá.

Egy sokat szenvedett nemzedék különösen sokat szenvedett tagja volt, leljen vígaszt az Örökkévaló közelségében lelke. Lehessen a szüleivel újra, immáron mindörökké az Eljövendő Világban!” – írták.

 


Zoltai Gusztáv 1935. július 28-án született és 86 éves korában, 2021. szeptember 19-én hunyt el Budapesten. Végső búcsúztatása hétfőn 12 órakor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben. A gyászszertartáson Báruch Oberlander rabbi mond búcsúbeszédet.


Hasonló cikkek