Meghívta Havannába jövőre Vlagyimir Putyint a kubai elnök

Kubai látogatásra hívta meg 2019-ben Vlagyimir Putyin orosz elnököt pénteken Moszkvában Miguel Díaz-Canel, a karibi kommunista szigetország állam- és minisztertanácsának elnöke.

Díaz-Canel, akinek a TASZSZ hírügynökség szerint az áprilisi hivatalba lépése utáni első, a karibi térségen kívüli útja Oroszországba vezetett, “testvérinek” nevezte a két ország kapcsolatát és tolmácsolta Putyinnak a kubai kommunista pártvezető, Raúl Castro üdvözletét.

Az orosz elnök, aki 2000-ben és 2014-ben járt már Kubában, a kétoldalú viszonyt “szövetségesinek és stratégiainak” minősítette. A Kremlben folytatott tárgyalásokat követően kijelentette, hogy Oroszország és Kuba elutasítja a belügyekbe való beavatkozás politikáját és az egyoldalú szankciókat, valamint támogatja a nemzetközi jog ENSZ-alapokmányban rögzített olyan szabályainak betartását, mint az országok szuverenitásának és érdekeinek tiszteletben tartása, valamint a erőszakos nyomásgyakorlás megengedhetetlensége.

A két vezető egyebek között megállapodott országaik nemzetközi fellépésének koordinálásában, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok elmélyítésében. Putyin hangsúlyozta, hogy az orosz kőolaj- és olajtermék-szállítások szavatolják Kuba energiabiztonságát és segítséget ajánlott fel Kubának közlekedési infrastruktúrájának fejlesztéséhez. Bejelentette, hogy a szigeten előkészületben az orosz GLONASS műholdas navigációs rendszer földi állomásának kiépítése, amelynek révén a kubaiak műholdas és telekommunikációs szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe.

Szergej Sztrocsak pénzügyminiszter-helyettes újságíróknak kijelentette, hogy Moszkva kész 38 millió dolláros hitelt nyújtani Havannának a haditechnikai együttműködés keretében. Az erről szóló szerződést a tervek szerint két hét múlva fogják véglegesíteni egy Leopoldo Cintra Frias védelmi miniszter vezette kubai katonai delegáció moszkvai látogatása alkalmából.

A Kommerszant című orosz gazdasági lap értesülései szerint a kubaiak a szovjet gyártmányú haditechnikájuk korszerűsítése mellett korszerű eszközöket is be kívánnak szerezni.

A Putyin és a Díaz-Canel által aláírt közös közlemény arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy vizsgálja felül szárazföldi telepítésű közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök (INF) felszámolásáról szóló szerződés felmondására vonatkozó szándékát.

A dokumentum egyebek között támogatásáról biztosította Oroszország és Latin-Amika államainak közeledését.

 


Hasonló cikkek