Mégis távozik Gérard Collomb

Avatar

Gérard Collomb francia belügyminiszter kedden ismételten megerősítette, hogy távozni szeretne a kormányból, alig 24 órával azután, hogy Emmanuel Macron államfő nem fogadta el lemondását. Az elnöki hivatal kedd este megbízta a miniszterelnököt, hogy tegyen javaslatot Collomb utódára.

A belügyminiszter először szeptember 18-án jelentette be, hogy a jövő májusi európai parlamenti választások után távozni szeretne a tárca éléről, mert 2020-ban ismét versenybe száll Lyon polgármesteri székéért. A 71 éves baloldali politikus 2001-től 16 éven át, belügyminiszterré történő kinevezéséig irányította az egyik legnagyobb francia várost.

A bejelentés óta az ellenzékből többen is felszólították, hogy azonnal mondjon le hivataláról, miközben Collomb már nyilvánosan is bírálta a kormányt, amely szerinte időnként nem elég alázatos, majd hétfő este benyújtotta lemondását az államfőnek, aki viszont arra kérte, hogy maradjon a posztján.

 “Tekintettel a pletykákra és a nyomásra, amely érhet, nem szeretném, ha az a tény, hogy a jövőben jelölt leszek máshol, megzavarja a belügyminisztérium életét” – mondta a Le Figaro című napilap internetes oldalán kedden megjelent interjúban a politikus. 

Gérard Collomb nyomására az elnöki hivatal, majd Edouard Philippe miniszterelnök is bejelentette, hogy hamarosan döntenek a belügyminiszter sorsáról.

Miközben az elnöki hivatal tudatta, hogy Emmanuel Macron “mostantól várja a miniszterelnök javaslatait”, Edouard Philippe a nemzetgyűlésben megerősítette a képviselőknek, hogy “javaslatokat tesz a belügyminiszterséget érintő döntésekhez”.

A francia alkotmány alapján a minisztereket a köztársasági elnök nevezi ki és váltja le a miniszterelnök javaslata alapján.

MTI

 

 


Hasonló cikkek